Wednesday, 24 February 2010

Elmaradások - ismét

A közelmúltban készültek ezek a táskák. Csak ők még azért nem kerültek sem ide, sem a Meskára, mert képtelennek érzem magam megválni tőlük... :) Persze egyet sem fogok megtartani közülük, nemhogy mindhármat, de annyira szeretem mindegyiket, hogy nem tudom, mit tegyek. Most már legalább itt megmutatom, aztán hamarosan úgyis mennek a Meskára. Nekem nem ilyen táskára van szükségem, hanem keresztben hordhatósra, és amúgy sem tudnék választani. Olyan szép színűek... :)

Na én aztán szép vagyok, a saját munkáimat ajnározom....?! Illik ilyet?? Na mindegy, én úgyis azt gondolom, hogy így érdemes bármit is alkotni, ha maga az alkotó is odavan értük...
És különben sem azt dicsérem, milyen ügyesen varrok (mert azért az még nincs úgy - egyelőre :) ), hanem a színeiket.


Ez az első kép egy kicsit megbütykölt, hátha így jobban adja vissza az eredeti színeket, bár sajnos ezt nem hiszem..... de megpróbáltam :)










Bugyros ismét :)

Nórinak, egy csoporttársamnak készült ez az újabb bugyros :) Már jó rég említettem, hogy hamarosan elkészül az arany színű táska, hát csak mostanra sikeredett.. A cipőjéhez kellett varrnom, ezért ilyen aranyféle (majdnem épp olyan színű, mint a cipő :) ) Izgi volt, mert ritkán foglalkozom ilyen elegáns anyagokkal, és végül egészen elégedett vagyok :))


Összehúzva


Alapjáraton


És a "profi" zipzáras zseb :) (ilyet csak kérésre varrok ám, magamtól nem vállalnám be, mert hát nem rossz, nem rossz, megoldottam, de azért valljuk be, ezt nem így kéne - viszont Nóri azt mondta, jó :) )


(Nagyban nagyon vacakok a képek, a fotózási technikámon igyekszem javítani, addig is nézzétek el, ja és inkább ne nagyon nagyítsátok ki :) )

Játék Nórinál

Most már jönni fog ám más is, vmi saját alkotás, de addig is nézzetek be Nórihoz is :)

Tuesday, 23 February 2010

Játék Jucinál

Sajnos újabb esélyrontás ez részemről, de nem vagyok önző, és tudom, milyen jó érzés, mikor egyre többen jelentkeznek a játékomra, és hát amúgy sem hiszem, hogy 2-szer egymás után nyerhetnék Nála, szóval játsszatok Ti is, hadd örüljön a sok jelentkezőnek!! :) Nem mellesleg pedig igencsak szép dolgokat lehet nyerni.... szeretném is a zöld szettet, úgyhogy mégsem baj, ha nem is jelentkeztek annyian :P Na jó, befejeztem a hülyeséget..... Szóval nézzetek be Jucihoz!

Sunday, 21 February 2010

Most már aztán igazán jönnie kell a tavasznak :))

Ugyanis nálunk már elkészült a tervezett húsvéti díszek egy része :) Természetesen Anyukám közreműködése nélkül Ők sem születhettek volna meg, mert nagyon sok ötletem van még, időmilliomos pedig a legutóbbi nyavalygásom óta sem lettem még... :/

Ó és persze most is szívesen veszem a véleményeket, kinek melyik miért vagy épp miért nem tetszik.... :)









Saturday, 20 February 2010

Sorsoltunk

A zöldnél Anyukám húzott, a gombosnál Fanni. Remélem, aki ma szerencsésnek bizonyult, elégedett, aki pedig nem, azért visszatér még :)

Szera, Azeszti, írjatok e-mailt ide: torihair@gmail.com :)


Sziranszki és BCili!! Külön örülök, hogy írtatok, annak ellenére, hogy játszani nem akartatok, ezért arra gondoltam, hogy a következő játéknál, ha jobban tetszik, ami gazdát keres, 2-szer dobnám be a neveteket - az esélyeiteket javítandó. Mit gondoltok? :)


Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy játszott, és megírta a véleményét!!!!!!!!

Friday, 19 February 2010

Az elmaradt Napvirágosok

Úgy látom, mostanában ilyen bejegyzéseket írok..... a dolgok mindig jóval születésük után kerülnek nyilvánosságra nálam... mindegy, jobb később, mint soha :)



(hamarosan a Meskán)
Sorsolás pedig: HOLNAP ESTE 8 körül :)

Wednesday, 17 February 2010

Egy kis játékféle

Már többször említettem, hogy szeretnék valami játékot hirdetni. Azt sajnos nem tudom bevállalni, hogy a nyertesnek készítek bármit, amit szeretne (egyszer ez is eljön :) ). Úgyhogy 2 fülit szeretnék most kisorsolni.

Gondolom, így kevesebben is fogtok jelentkezni, mint pl a múltkorinál, mikor 6 dologból lehetett választani. Viszont azt szívesen venném, ha az is írna, akinek ugyan van véleménye, de a fülikre nincs szüksége. Csak írja oda legyen szíves, hogy a játékban nem szeretne részt venni!

Ez a vélemény-dolog azért fontos, mert ez a zöld az első ilyen fülbevaló, amit másnak kívánok adni, nem magamnak vagy a Húgomnak :) Olyan ez, mint amilyet a karácsonyi ajándékaimnál mutattam. Mi nagyon szeretjük ezt a fazont, mármint, ami ugyan lógós, de nem olyan nagy. És mi festjük a bogyókat, és mi "cuppantgatjuk" :) Szóval kíváncsi vagyok, Ti hordotok-e ilyesmit.



A másik fülbevaló pedig ő lenne, amire lehet pályázni. Az anyag és az ovális alak annyira megtetszett, hogy 2 párt is varrtam. A csészés-kannás nem volt kérdés, hogy az enyém lesz-e, ez viszont igen. Nagyon tetszik nekem, de hát azért csak luxus lenne magamnak rögtön 2 fülbevalót gyártani... :)
Viszont Meskára nem tehetem. Itt jön a bibije: belevágtam. Amilyen ügyetlen tudok lenni.. hát nem az utolsó lépésnél bénáztam?? de.. a gombóc megkötése után a felesleges szálakkal együtt elvágtam egy olyat is, amit nem kellett volna. Szétesni nem fog, szerintem legalábbis csak szándékosan lehetne szétszedni, de pénzt nyilván nem akarok érte kérni. És ha valakinek így is jó lenne, annak nagyon örülnék :)
Szóval kedves Pályázók (remélem, azért néhányan lesztek)! :)
A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben, melyiket szeretnétek és miért éppen azt (okulni szeretnék belőle :) ), én pedig nem is szabok túl hosszú határidőt, mert ez most nem egy olyan hej-de-nagy-játék, mondjuk szombat este sorsolnék. Csak egyet lehet választani! Mindkét sorsolós kupacba nem lehet bekerülni :) (már ha lenne olyan, akinek mindkettő tetszik..)

Tuesday, 16 February 2010

Elmaradásaim képekben...

...hogy már ne a szomorú bejegyzés fogadja az idetévedőket.

Nyaklánc Hugimnak. A barna azt hiszem, megint feketének látszik, de nem az :)
















Határidőnaplóm. Gyűrűs, hogy évekig jó legyen, sok rekesszel, virágaimmal, általam nyomtatott naptárral :)





















Fülbevaló. Saját :) A gyurmagombok Nóritól, az anyag Julcsitól. És egy kicsi az arcomból :)

Monday, 15 February 2010

Bercikutya története

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kutya.. Na jó, csak egy kis falun túl élt egyszer egy boxer. 2-3 éves lehetett (a mesélő memóriája nem a tuti, de most úgysem ez a lényeg :) ), mikor A. először találkozott Vele. Szerető gazdijai kertes házukból panelba kényszerültek, ahová imádott kutyijukat nem akarták beköltöztetni. Vagyishát hogyne akarták volna, ki bírna megválni egy ilyen édes, kelekótya, bohém állattól, egy lógó pofájú, hatalmas buksijú boxertől.. de nem lehetett, tudták, hogy ott Neki nem lenne jó.


Találtak egy furcsa fickót, A.-t. Érthetetlen módon a boxer megszerette azonnal, de annyira, hogy elképesztő dolgokat produkált, mikor találkoztak. Majd' szétesett, mikor meglátta A.-t. A mesélő nem tudja, ez általában jellemző-e a kutyákra vagy inkább csak a boxerekre, de nem csak a farkát csóválta örömében, hanem az egész fenekét rázta :) Úgy nyáladzott, mikor A. megjelent náluk, hogy azt már rémes volt nézni.. Mikor a mesélő és a Húga elkísérték egyszer A.-t megnézni a kutyát (merthogy A. rendszeresen járt Hozzá - ez volt a szoktatás) hááát visítozva, nagyokat kacagva futottak előle, mert valahányszor megrázta a fejét, métereket repültek a nyálcafatkák :))


Látták a gazdik, hogy nincs itt mit tenni, a kutyát, Bertalant rá kell bízni valakire, és amint láthatták, a boxer már döntött is. Mielőtt végleg A.-ékhoz került volna, azért párszor el kellett vinni oda is szoktatásra, mert ott meg már élt egy másik kutya, Liza.


No hát egy-két ilyen alkalommal, mikor A. haza- és visszavitte Bercit, a mesélő és Húga is a kocsiban voltak... Ha valaki ült már boxerrel együtt egy zárt térben, akkor tudja, milyen is az :) Olyan büdiket tud pukizni, hogy huhúúú, volt ám kacagás az autóban, szegény kutyi meg csak nézett bambán, ahogy egy ilyen kis behemót, lökött állat nézni tud :)



Ha az ember pár másodpercnél tovább az álla alá tartotta a kezét, egyszerűen elfelejtette tartani a fejét :) (meglehetősen súlyos feje van egy ilyen kutyának..)


Miután az új otthonába került, a nyáladzás és a pukizás nagyjából abbamaradt :) Rendkívül boldog volt. Lizával is kibékültek. Jó kis csapatot alkottak, mert Liza egy igazi okos házőrző, Berci meg a lusta, ám az ember arcára mindig mosolyt csaló tagja lett A. otthonának. Mikor Liza ugatta az utcán elhaladókat, Berci vagy vakkantott 2-t (úgy fekve, ahogy volt :) ), vagy még Lizát ugatta meg - kicsit lassú felfogású eb :)


A. volt az isten számukra. Bárki kényeztette is Őket, mihelyst A. megjelent, el volt feledve mindenki - Berci ugyan kicsit nehezebben hagyta ott az Őt simogatókat :)
Egyszer Berci futott naaagy lendülettel (ez azért nem fordult elő olyan gyakran :) ), annyira nézte A.-t, hogy egyszerűen telibe találta a barackfát. A. persze nagyon megijedt, mert a kutya eldőlt, de látta, hogy nincs semmi baja, úgyhogy jó kis sztori kerekedett a lökött kutyiról megint :))





Berci lassan 7 éves. A bohókás kutya kissé megöregedett. Ugyanolyan vidám, popsit rázó, kényeztetést imádó, kedves állat maradt, mint rég (a mesélőt és Húgát is nagyon megkedvelte ám, alig engedte Őket le a lépcsőn, annyira tolatott mindig egy kis simiért :) ), de rosszullétek jöttek. Többször összeesett. Az állatorvos adott Neki gyógyszereket, amik egészen jól helyrerakták. Valami aztán mégsem stimmelt. Nem evett. Már a húst sem. Gazdijainak viszont még mindig örült. Néhány nap, hét alatt úgy lefogyott, hogy a hatalmas, kerek fejből már kilátszottak a csontok, a horpasza nemhogy megvolt, hanem már szinte lyuk volt. Tegnap már mikor hívták, sem ment.

Dönteni kellett. Apukáméknak ma el kellett engedni............
:((((






video

Játék Jandónál

Jandónál játék van :)


Thursday, 11 February 2010

Rövid helyzetjelentés

Megfáztam. Ezért nem írtam már napok óta, nem töltöttem a Meskára, még az e-mailekre sem mindegyikre válaszoltam.. nagyon ledöntött a lábamról. Semmi láz, csak folyamatos orrfújás (de tényleg, nem bírtam letenni a zsebkendőt) és borzalmas dekoncentráltság. (sosem vagyok beteg. utálom.) Az egyetlen, amit bírtam csinálni, az olvasás - ennek tul.képp. örülök is, mert amúgy nagyon kevés időt juttatok olvasásra, ééés most tudjátok mihez jutottam?? Az időutazó feleségéhez :)) Hétfőn megkaptam, lassan végzek is vele - köszönhetően a náthának (bár szívesebben haladnék inkább lassabban, csak betegecske ne volnék :/)

Ma már jobban is vagyok, így végre bírok ide is írni, bár most képet nem mutatok. (pedig van is, mit :), de most még tartogatom... :) ) Igazából elsősorban arra lennék kíváncsi, holnap 8:20 és 10:00 közt nem tartózkodik-e véletlenül valaki a Népligetben? :) Tudom, tudom, pár óra, és holnap lesz, de hát most tudtam meg, hogy otthon baromi nagy hó van, ezért Pest felé kell mennem. Ez az 1 óra 40 perc pedig arra sajnos nem elég, hogy valamerre elbóklásszak, viszont egy kis társaságnak nagyon tudnék örülni :) (na nem olyannak, mint a múltkor.. egy pasi megtalált, és "elszórakoztatott", ugyanis jön vmi világvégeféle... :D , és hát arra volt kíváncsi, milyen lépéseket kívánok tenni a megmentésem érdekében...... biztos, láttátok már néhányan, mert abból a 2 alkalomból, mikor az elmúlt időszakban én a Népligetben voltam, mindkétszer belebotlottam.... :) )

Na szóval, lényeg a lényeg, valaki nem vágyik iszonyúan az én társaságomra??? :D

Sunday, 7 February 2010

Szőrmókok

Most nem szövegelek, csak képeket mutogatok :)

Ja nem, annyi kiegészítés, hogy a legnagyobb táskán a legkisebb gomb Anettől származik, a katica pedig Nóritól, köszi, Lányok :) (ó, most nézem, a katica csak picit látszik az utolsó képen, de azért észre lehet venni :)) )





























Viszont egy kérdésem lenne: valakinek nincs tippje, miért csak 4 képet tudok egy bejegyzéshez tenni?? (azt hiszem, akkor is, ha a legkisebbre állítom a képméretet)

Saturday, 6 February 2010

Tintikiegészítés :)

Na szóval, ezt a bejegyzést nem én írtam :) (csak elé biggyesztek pár sort) Húgom a nagyobb könyves a családunkban (no meg Anyukám, de Ő nem írogat számítógépen :) ), úgyhogy az Ő érdeklődését kifejezetten felkeltette ez a kérdéssor. Persze önbizalma nulla. Azért végül csak megírta. Én pedig kiteszem. Hátha lesz még, aki ezen is átrágja Magát :) Ha pedig lesz ilyen, kíváncsi vagyok, Ti hogy láttok minket, mennyire hasonlít az írásmódunk :) (szerintünk semennyire, mások szerint de. szerintünk a külsőnk részeiben semennyire viszont összességében nagyonis, mások szerint egyáltalán.... :D )

Szóval, Húgom, azaz Fanni, azaz Tinti (szegény, ezt olyan szépen ráragasztottam :P )

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
hű, nem is tudom.. Általában jól választok, viszont ha nem tetszik valami, akkor azt képtelen vagyok befejezni. Így aztán nem is igazán marad olyan, hogy rossz könyvélmény.
Viszont a kötelezők között nekem is volt olyan, amivel megszenvedtem - mégpedig a Kincskereső Kisködmön.. Ha ma újra elolvasnám, biztos vagyok benne, hogy teljesen megváltozna a véleményem, de 8-9 évesen annyira nehéznek tűnt a nyelvezete, hogy kész szenvedés volt olvasni.


2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Ótejóég, én soha semmiben nem tudok egyet mondani.. :D Nagyon nagy hatással volt rám például Márai Sándortól A gyertyák csonkig égnek. De Paulo Coelho könyvei is teljesen magukkal tudnak ragadni, napokig a bűvöletükben élek, ráadásul gondolatainak nagy részével azonosulok is. Más stílus ugyan, de szintén nagy hatást gyakorolt rám Kurt Vonneguttól a Macskabölcső és az Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater!
mindezek mellett pedig az orosz realizmus: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése volt az első, amit hamar követett a Félkegyelmű, majd Tolsztoj Háború és békéje.
ezt a sort viszont még a végtelenségig folytathanám, de inkább leállítom magam..


3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Nem, nem vagyok az az ijedezős típus.


4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Cetlit. Még vagy 3 éve karácsonyi ajándékozásnál kaptam egy talán 1000 db-os papírtömböt (ilyen mini négyzetek) az ofőmtől, szerintem sose fog elfogyni.. :D


5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
mostanában nincs túl sok időm olvasni - kevesebb, mint 3 hónap múlva érettségizem.. :S De hihetetlenül igénylem egy idő után, úgyhogy néhány oldalra mindig szakítok időt; elsősorban este, lefekvés előtt, de buszozás közben is szoktam.


6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
A két Lotti. (én már nem emlékeztem, de Anya meg Viki egyszerre vágták rá, és most már rémlik is)


7. Puha kötésű vagy kemény fedeles?
Teljesen mindegy.


8. Mit olvasol most?
Kurt Vonnegut: Virágvasárnap


9. És hányadik oldalon jársz?
még csak az 56.-on.. az az igazság, hogy Vonnegut egész embert kíván, fáradtan szinte képtelen vagyok felfogni a sorait. etsénként viszont sokszor annyira le van már terhelve az agyam, hogy csak a fejemből való kinézésre vagyok képes. "Így megy ez." ;)


10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Nem, soha. A könyveimre mindig nagyon vigyázok.


11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
Igen, persze. Engem elsősorban a cím, főleg mivel a könyvtárban csak a könyvek gerincét látom.. :D a borító is meg tudja mozdítani a fantáziámat, de inkább a másik variáció jellemző.


13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Mikor hogy. Ha hátra is lapozok, akkor sem olvasok el sokat, általában csak az utolsó mondatot. :) Vonnegut mondta azt talán, hogy mindig el kell olvasni a végét, hogy ha az egerek megrágják az utolsó lapot, akkor is tudd, hogy mi a vége :D


14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Nem is egy. A Harry Potter sorozatnak példásul nagy rajongója voltam, meg sem tudnám mondani, hányszor olvastam egy-egy részt :D de más könyvekkel is előfordult már. :)


15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
hmm.. a papír nekem is nagy ellenségem :D most más nem jut eszembe, pedig biztosan volt már ilyen eset, elvégre hihetetlenül béna vagyok.. :D


16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
Ragaszkodom :) számomra a könyv a legnagyobb érték, még akkor is, ha esetleg nem nyerte el a tetszésemet.


17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Igen, előfordul :)


18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Nem, túlságosan féltem a könyveimet. ha a kád szélén van valami ruha, azt is rendszeresen beleejtem a vízbe, úgyhogy inkább nem kockáztatok :D


19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?
Kiskoromban a kötelezőkből vezettem olvasónaplót, emlékszem, még rajzolni is kellett, ma már ilyen nincs. Volt időszakom, amikor felírtam mindent, amit elolvastam, de az is abbamaradt. Inkább az elolvasandó könyvekre koncentrálok, de listát ezekről sem írok, vagy a barátaimtól, Anyukámtól szerzek ötleteket, vagypedig az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalszból szemezgetek. :)


+1.: ezt most kihagynám, azthiszem. (leragadnak a szemeim..)

Hű, a kérdést azt hiszem, ezek után én is meg tudom válaszolni :) Húgomon azért csak látszik, hogy többet olvas, mint én :)

Remélem, nem bántátok, hogy ezt is kitettem, de én nagyon büszke vagyok Rá, és akartam mutatni egy szeletkét Belőle is, ez pedig remek alkalom volt, ebben a témában van leginkább otthon, úgyhogy örülök, hogy kedvet kapott a kérdésekhez :)

Friday, 5 February 2010

Most nem két díj, hanem két játék. Plusz egy cuki sztori :)

Eszterda és Jandó hívott játszani, ezúton is köszönöm, hogy rám is gondoltatok, Lányok :)

Kezdjük Jandóéval, mert ez lesz a rövidebb. Egyrészt mert nincsenek kérdések (főleg nem vagy 20 :) ), másrészt pedig táskaborítósdit egyszer már csináltam. Igazából most is megmutatnám, mert egyáltalán nem úgy néz ki, mint a múltkor. Csakhogy azóta az a táskám elszakadt. És bár ezt lehet, hogy már írtam, de nem emlékszem, ezért most mégegyszer: képzeljétek, olyan bombabiztosan varrok, hogy nem a zipzár szakadt ki, hanem az anyag adta meg magát.... sajnos erre nem gondoltam, hogy ott az anyagot jobban meg kéne erősítenem.. hát aztán még viccesre is sikerült, mikor láttam, hogy a ziphez aztán úgy ragaszkodik az anyag, hogy huhúúú :D
Na szóval lényeg, a lényeg, hogy nem elég, hogy most egyik táskából pakolok a másikba. Ezeken persze egy darab zseb sincs, mert "a cipésznek is lyukas a cipője"-alapon, nekem is mindig a maradék jut, a próbadarab, a kísérletezés, amit ugye minek is varrnék szuperre.... Épp ma kérdeztem, Jandónál, hogy a varrósok sok esetben vajon miért nem a saját maguk által varrott táskáikat hordják. Hát én ezért. Bár most normális bolti tásim sincs...

A tartalom amúgy azért lenne izgi, mert a varrószakkörös holmiktól elkezdve, fogkefén és pizsamán, kesztyűn, nyomtatványokon át minden van bennük..... csak jelenleg még a táskáimat sem látom, akkora a kupi :D

Na már most látom, hogy ez nem lesz egy rövid bejegyzés, mert eddig sem voltam éppen szűkszavú, pedig még egy kérdés sem volt.... aki nem bírja idegekkel, most hagyja abba az olvasást, nehogy többet azért ne térjen vissza, mert nem bír több szómenást tőlem :)


Lássuk a könyves játékot:

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
A Téli bereken iszonyú nehezen rágtam át magam, tán még Anya is olvasott fel belőle, hogy haladjak, pedig mindig elolvastam a kötelezőket.. (holnap ha Anyának eszébe jut rosszabb, még ideírom :D )
Ja és a Holt költők társasága. Nem rossz volt, hanem csalódás. A fim százszor jobb. Mondjuk az is igaz, hogy itt kivételesen nem a könyvből készült a film, hanem fordítva.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Azt hiszem, tényleg lesznek még kiegészítések (majd dőlt betűvel írom, hátha netán valakinek lesz még egyszer kedve megnézni :) ). Most a Moulin Rouge jut eszembe. Fogalmam sincs, miért. (ha valaki nem olvasta, annak írom: a film ennek csak egy részlete, nem, igazából ha jól emlékszem, legalábbis amit én olvastam, az a könyv ilyen szereplőkről nem is tesz említést, Toulouse-Lautrec életéről szól. Tul.képp. Lautrec az egyetlen, ami összeköti a könyvet és a filmet. és a Montmartre. Bár én a filmet is imádom :) )

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Nem. A könyveket elképzelem. Szóval nyilván nem olyan durván, hogy féljek is :) viszont a filmek... hú, hát az olyanok után, amik valóban megtörténhetnének, azok után tudok félni. mint a Gyűjtő vagy a Hannibál..

4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Mindig vmi cetlit, ami a kezembe akad.
Bár az előző bejegyzésben látható, hogy kaptam igazi könyvjelzőt is, úgyhogy most rendes leszek :)

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
ide most olyat írnék, amit nem illene egy leendő tanár néninek.... :) (igazából a napokban olvastam egy egyetemi lapban, hogy a leendő munkaadók manapság utánanéznek a neten az embereknek. Az még szerencsés is, ha blogolnak, mert látszik, hogy tudnak másokkal kapcsolatot teremteni és tartani, na de azért akármit csak nem írhatok le. Bár még odébb van, hogy leendő munkaadók nyomozzanak utánam, de sosem lehet tudni :D )
Viszont az eszembe jutott, hogy mindig viszek magammal vmi olvasnivalót arra az esetre, ha várnom kell. Na végülis ekkor olvasok én: akármikor, amikor várni kell. Ez jó lesz :D

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Seregély az almafán. Sosem felejtem el (a címét) :)

7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Teljesen mindegy, jó legyen.

8. Mit olvasol most?
Szégyenszemre semmit... Az időutazó feleségére várok, előjegyeztem a könyvtárban, amúgy pedig az Útravaló 2008-at..... :D ez az előbb említett lap, nagyon sok hasznos infot tartalmaz, önéletrajzról, interjúról, munkaviszonyról, mindenféle ilyesmiről. Húgommal szereztük a nyílt napon, és először nevettünk, hogy miért 2 éves kiadványt osztogatnak, de rájöttünk, hogy az infok ugyanolyan érvényesek most is.

9. És hányadik oldalon jársz?
Most nagyon lusta vagyok felkelni, és megnézni, kb a 20.-on, és van vagy 50 oldal a kiadvány :)

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Soha!! Cetlizek, ha fontos. Nagyon vigyázok az értékeimre (sajnos ez a Csillagközi barimnál ugye nem jött össze :( ), a könyv pedig nálunk nagy érték.

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
Vizuális típus lévén természetesen érdekel a borító (bár érdekes, megjegyezni szinte képtelen vagyok.. na hogy is van ez?!), de nem befolyásoló, azt hiszem. A cím pedig... hát nyilván. Az mindenkit befolyásol, nem?

12. És az oldalszám?
Nem igazán, bár mióta öregszem :), jobban szeretem a hézagos könyveket. Vagyis lehet akármilyen vastag, csak lehessen vele haladni, ne legyen olyan iszonyú sűrű a szöveg, amiben eltévesztem a sorokat, és olvashatok mindent háromszor.

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Nem. Bele-belelapozok, de a végét nem olvasom el.

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Kísérletet tettem, de sosem ment... akármennyire is tetszett.. furcsa egy szerzet vagyok :) bár nem is. Inkább csak annyi az oka, hogy sajnáltam az időt olyasvalamire pazarolni, amiről már tudok.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
A papír el szokta vágni az ujjam.. :/
Á, nem! Tudok jobbat :) Kaptam néhány marhanagy könyvet, de tényleg nagyon-nagyon nehezek, és kemények.... Na hát egyelőre nincs helyük. Így hol lehet tárolni? természetesen a földön. Az értékeimre vigyázok ugyan, viszont elég ügyetlen tudok lenni. Hát rendszeresen beléjük rúgok..... konkrétan 2 könyvől van szó, ők egymáson fekszenek a földön, és így együtt olyanok mint egy hatalmas kő, így bennük nem esik kár, csak a lábaimban.......... :D

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
Ragaszkodó vagyok :)

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Na jó, itt egy kicsit kifejhetem, az előbb megkerült kérdést (5.) :) Én OTT olvasok a várakozáson kívül :D

18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Ezt a kérdést nem igazán tudom hova tenni. Ha mondjuk a kádban, akkor a válasz: nagyon ritkán (félek, hogy bedobom a könyvet a vízbe. Vagy hogy a párától meghullámosodik a papír.... mániákus, mi? :) )

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?
Kiskoromban, írtam a már elolvasott könyvek címét.
Mivel rengeteg könyv van, amit szívesen elolvasnék, mostanra annyiban szűkítettem a dolgot, hogy nézegetem az 1001-es listát (1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz), és néha onnan válogatok.

+1.: még valami hendikep
Lehet, hogy hülye (tán ezt a szót sem kéne használnom, de most már mindegy :) ) vagyok, de annak ellenére, hogy ismerem a szót, nem tudom, mit jelent. Vagyis utánanéztem, de akkor meg azt nem értem, hogy illik ide, ha hátrányt, akadályt jelent?!

Köszönöm a játékot, remélem, aki végigolvasta, nem unta nagyon, akkor csak nem olvasta volna végig.. akkor inkább azt remélem, van, aki végigolvasta..... :D
És mondjuk, akikre még kíváncsi volnék: Cserfescsillag, Jucii, Larion és Pumpkinék. De csak ha van kedvetek hozzá. Ha valamelyikőtök pedig már megírta volna, akkor bocsi, valahol elmaradtam, bár nem hiszem, hogy ezt ne vettem volna észre :) És igazából bárkire kíváncsi vagyok, aki szívesen írna a könyves szokásairól :)


Na és annak, aki idáig eljutott, még itt a címben feltüntetett cuki sztori:
(ha olyanom van, én sem bírok végigolvasni még akár tizedekkora bejegyzést sem, úgyhogy nem fogok csodálkozni, ha erre nem reagál senki :) )
Szóval egyik nap a gimiben, ahol tanítottam (ja és ahová egyébként jártam, bár ez most lényegtelen..), vártam az igazgatói iroda előtt. Sorra jöttek a gyerekek, én pedig lassacskán rájöttem, miért: nemrég volt a felvételi, hát a pontok felől érdeklődtek.
Volt, aki megkérdezte tőlem, vannak-e bent, vagy vajon bemehet-e, aztán egyszercsak odajött egy fiú (14!!!! éves):
"-Te is a pontok miatt jöttél?"
mire én:
"-Nem................................................................... "
nem akartam felröhögni :D

Cserebere Julcsival :)

Julcsival cseréltünk ezt-azt, íme a szerzeményeim:
















Felhívnám a figyelmet erre:




















Ez annyira, de annyira kedves, hogy szóhoz sem nagyon jutottam, mikor megláttam.... még most sem...
Köszönöm, köszönöm, köszönöm mindet :))

Thursday, 4 February 2010

Ajándékom Nóritól :)

Tegnap meglepetést hozott a postás. Hihetetlen kedves kis ajándékokat Nóritól. CSAK ÚGY. ehhez nincs mit hozzáfűzni....
nagyon-nagyon-nagyon köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Wednesday, 3 February 2010

Két díj

2 díjat is kaptam a közelmúltban. Nagyon kedves gesztus, és örömet okoz, mikor valaki rám is gondol, úgyhogy ezúton is szeretném nagyon megköszönni!

Lássuk az elsőt: Nóritól kaptam, a játékról itt olvasható. Sajnos a feladatnak egyszerűen képtelen vagyok eleget tenni, pedig ötletem is van, ráadásul én vagyok az, aki azt hangoztatja, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, és ez most mégsem megy, mindig csak görgetem magam előtt (ne tudjátok meg, már hányszor van beírva a határidőnaplómba... :/ :) )
Viszont még mielőtt elfelejtődne, kiteszem, és tovább is adom. A lényeg, hogy valami olyat kell alkotni a saját műfajunkban, ami a (leendő) hivatásunkhoz kapcsolódik. Szerintem, nagyon érdekes :)
Akiknek pedig továbbadnám: Kinga, mert Neki leendő a hivatása, és Mismouth, mert Ő meg most próbálja ki Magát valamiben (bár lehet, hogy épp ezért nem lesz ideje erre).
Nóri, nagyon köszönöm, remélem, nem haragszol, hogy eddig nem sikerült készítenem valamit (mindenesetre, nem szándékozom ennyiben hagyni)

















Ezt a díjat pedig Treborettától kaptam, köszönöm!
Játékszabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.














Gondoltam, megint traktálhatnálak Titeket újabb 7 dologgal (azt hiszem, ki bírnék találni ezt-azt :D), de most nem lehet, 600 000 dolgom van.... :/ :) Szóval akit érdekel, az itt találhatja a (nem éppen rövid...) listám :)

Tuesday, 2 February 2010

Táskák

Ők megrendelések. Szegedre :)
Már majdnem készen van még 2, bár azok napraforgós, napvirágos mintával. De most vissza kell fognom magam, mert tanuuulni keeeell... bár, képzeljétek, kaptam megint egy megrendelést ilyenre... :) Ami azt jelenti, hogy ha az és a félkészek meglennének, akkor már 6 (javítás: nem tudok számolni, nem 6, hanem 8!!!! :D ) hasonló táska, 2 szütyő és egy övtáska kerülne ki a kezeim közül :)) Amikor megvarrtam az elsőt, eszembe nem jutott volna, hogy ennek a színvilágnak, fazonnak, mintának ekkora sikere lehet.. sőt!





A kis elefántos egy szülinaposé lett - azt hiszem, vasárnap kapta meg, és állítólag sikere volt :) A kép persze pocsék.. :/
Ő pedig egy jó néhány hetes terv alapján Anyukám közreműködésével végre megvalósulhatott. Ugyanis, mikor Anya hazaállít egy remek turis cuccal, pár perc, és kész a fejemben, amit varrni kell belőle... :) Csak mivel sajnos a kezem ennél azért "kicsit" lassabban dolgozik, szépen halmozódnak a meg nem született ötleteim. Szóval Anya bevállalta a kivitelezést, javarészt Ő varrta.
Mostanában többször előfordult félreértés a fotók miatt, mivel én tudom, milyen színű az adott anyag, nem veszem észre, hogy a fotó nem azt mutatja. Viszont most nagyon figyeltem :), és észrevettem, hogy feketének látszik egy része, ami pedig nem is az, hanem bordó.
Ha valakit esetleg érdekel, részletek itt.

Monday, 1 February 2010

Játék Cilinél

Az irtó helyes, édes, csudaklassz dolgokat készítő Cilinél igen, játék van :) úgyhogy következzen egy kis esélyrontás: itt találjátok :)