Saturday 30 January 2010

Pumpkinék :)

Igen, tegnap találkoztam Annával és Anettel. :) (blogjuk itt)

Na de kezdjük az elején: Húgommal nyílt napra mentem tegnap Pestre. iiimáááádjuuuuuk..... :))
5:40-kor indultunk itthonról, és 22:06-kor szálltunk le a buszról újra itthon, és hideg is volt, de megérte :)

Volt 2 találkánk is: egy nagyon kedves csajszihoz került az egyik tási a Meskáról, aztán pedig Annának vittem fel a táskáját és a szütyőjét. Volt ugyanis az Anyukájának egy gyönyörűséges anyagú szoknyája használaton kívül, és én varrhattam belőle táskát :) Nagyon jó különleges anyagokból alkotni, úgyhogy szerintem igazán jól is sikerült :D
Aztán mivel a múltkor szépen zavarba hoztak azzal, hogy Ők adtak nekem meglepit, én viszont nem készültem semmivel, most igyekeztem pótolni, és vittem Nekik egy-egy kitűzőt, amit azonban sajnos nem tudok megmutatni, mert az összes fotó rossz lett (ezt pedig persze csak ma néztem meg..) - úgyhogy Lányok, ha olvassátok ezt, légyszi fényképezzétek le nekem, hogy megmaradjon emlékbe :)

Ja és persze én is kaptam ajándékot, csudaklassz apró behúzott gombokat, sőt behúzott fülit is, ami viszont a fotóról elmaradt, ugyanis egész nap a fülemben díszelgett (ja nem, még most is bent van), imádom :)), köszönöööööm!!

Ó, és még valami: a Gyöngyösboltban be kellett szereznem pár cuccot (kitűzőalap, karabíner, stb, ezeket nem fotóztam le, mert nem olyan érdekesek, bár én őket is szeretem tapogatni :) ), de onnan persze képtelenség kijönni extrák vásárlása nélkül.... a piros bogyós láncért totál odavagyok, már most sajnálom, hogy nem vettem belőle többet... bár mivel a pénzem sajnos véges, egyelőre jobb is.. :)







5 comments:

pogácsa pajti said...

Küldjük. :) Persze már lefotóztam, hogy lehessen mutogatni,hogy milyen csuda klasszt kaptam. :D
KÖsziköszi széépen! :)
És nagyon örülök,hogy tetszenek a gombok. :)

toritextil said...

köszönöm, hogy örülsz :))
és igen, nagyon, totál, elképesztően odavagyok a gombokért..... :) Egyet be is tettem a gyűjteményembe, bár úgy szoktam, hogy minenféle fajtából, színből, méretből beteszek egyet, de hát hülye vagyok én?! felét mégsem pazarolhattam a gyűjteménybe :D a fülbevaló meg tök jól áll ;)

pogácsa pajti said...

fotózok ám én is, csak kivontam magam a forgalomból:)
jujj, hát Anyukám nagyon odavolt:):) Mondtam neki, hogy hordja nyugodtan a táskát, de mondja neem ez neki túl fiatalos, szütyőt persze nem adom, mert az direkt méretre készült, már használatba is vettem:) perfekt:), kitűző ugyebár az enyém:), aztán meglátta a gombokat, naah a legnagyobbat megkell csinálnom neki kitűzőnek, hogy neki is maradjon valami a szépből:) Úgyhogy nagyon köszönöm, hogy behúzattál nekem még párat:) Meg a pirosakért nagyon oda vagyok, még mindig:)

és ez a piros lánc:) hát be kellett volna érte menni:)

mindent nagyon köszönök:) megyek fényképezni:)

anna

eszterda said...

Eszméletlen jó színekben pompázik ez a táska!

toritextil said...

jaaj, köszi Anna, olyan aranyosak vagytok :))
aztán mutasd ám meg, mit alkottál Anyukádnak!
a képet meg már le is mentettem :)

Ó Eszterda, ugyeee? tudooom... és amúgy is olyan kevés igazán szép színű narancsos anyagot lehet kapni :/ de legalább ebből maradt nekem egy kicsi :)