Monday, 15 February 2010

Bercikutya története

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kutya.. Na jó, csak egy kis falun túl élt egyszer egy boxer. 2-3 éves lehetett (a mesélő memóriája nem a tuti, de most úgysem ez a lényeg :) ), mikor A. először találkozott Vele. Szerető gazdijai kertes házukból panelba kényszerültek, ahová imádott kutyijukat nem akarták beköltöztetni. Vagyishát hogyne akarták volna, ki bírna megválni egy ilyen édes, kelekótya, bohém állattól, egy lógó pofájú, hatalmas buksijú boxertől.. de nem lehetett, tudták, hogy ott Neki nem lenne jó.


Találtak egy furcsa fickót, A.-t. Érthetetlen módon a boxer megszerette azonnal, de annyira, hogy elképesztő dolgokat produkált, mikor találkoztak. Majd' szétesett, mikor meglátta A.-t. A mesélő nem tudja, ez általában jellemző-e a kutyákra vagy inkább csak a boxerekre, de nem csak a farkát csóválta örömében, hanem az egész fenekét rázta :) Úgy nyáladzott, mikor A. megjelent náluk, hogy azt már rémes volt nézni.. Mikor a mesélő és a Húga elkísérték egyszer A.-t megnézni a kutyát (merthogy A. rendszeresen járt Hozzá - ez volt a szoktatás) hááát visítozva, nagyokat kacagva futottak előle, mert valahányszor megrázta a fejét, métereket repültek a nyálcafatkák :))


Látták a gazdik, hogy nincs itt mit tenni, a kutyát, Bertalant rá kell bízni valakire, és amint láthatták, a boxer már döntött is. Mielőtt végleg A.-ékhoz került volna, azért párszor el kellett vinni oda is szoktatásra, mert ott meg már élt egy másik kutya, Liza.


No hát egy-két ilyen alkalommal, mikor A. haza- és visszavitte Bercit, a mesélő és Húga is a kocsiban voltak... Ha valaki ült már boxerrel együtt egy zárt térben, akkor tudja, milyen is az :) Olyan büdiket tud pukizni, hogy huhúúú, volt ám kacagás az autóban, szegény kutyi meg csak nézett bambán, ahogy egy ilyen kis behemót, lökött állat nézni tud :)



Ha az ember pár másodpercnél tovább az álla alá tartotta a kezét, egyszerűen elfelejtette tartani a fejét :) (meglehetősen súlyos feje van egy ilyen kutyának..)


Miután az új otthonába került, a nyáladzás és a pukizás nagyjából abbamaradt :) Rendkívül boldog volt. Lizával is kibékültek. Jó kis csapatot alkottak, mert Liza egy igazi okos házőrző, Berci meg a lusta, ám az ember arcára mindig mosolyt csaló tagja lett A. otthonának. Mikor Liza ugatta az utcán elhaladókat, Berci vagy vakkantott 2-t (úgy fekve, ahogy volt :) ), vagy még Lizát ugatta meg - kicsit lassú felfogású eb :)


A. volt az isten számukra. Bárki kényeztette is Őket, mihelyst A. megjelent, el volt feledve mindenki - Berci ugyan kicsit nehezebben hagyta ott az Őt simogatókat :)
Egyszer Berci futott naaagy lendülettel (ez azért nem fordult elő olyan gyakran :) ), annyira nézte A.-t, hogy egyszerűen telibe találta a barackfát. A. persze nagyon megijedt, mert a kutya eldőlt, de látta, hogy nincs semmi baja, úgyhogy jó kis sztori kerekedett a lökött kutyiról megint :))





Berci lassan 7 éves. A bohókás kutya kissé megöregedett. Ugyanolyan vidám, popsit rázó, kényeztetést imádó, kedves állat maradt, mint rég (a mesélőt és Húgát is nagyon megkedvelte ám, alig engedte Őket le a lépcsőn, annyira tolatott mindig egy kis simiért :) ), de rosszullétek jöttek. Többször összeesett. Az állatorvos adott Neki gyógyszereket, amik egészen jól helyrerakták. Valami aztán mégsem stimmelt. Nem evett. Már a húst sem. Gazdijainak viszont még mindig örült. Néhány nap, hét alatt úgy lefogyott, hogy a hatalmas, kerek fejből már kilátszottak a csontok, a horpasza nemhogy megvolt, hanem már szinte lyuk volt. Tegnap már mikor hívták, sem ment.

Dönteni kellett. Apukáméknak ma el kellett engedni............
:((((






9 comments:

jucii said...

Nagyon kedves kis történet volt... az eleje... Ott még jókat mosolyogtam, de a végére nagyon szomorú lettem... :-(
Mostmár az örök vadászmezőkön szaladgál boldogan, többi sorstársával együtt, nagyokat játszik, sokat lustizik, pukizik és nyáladzik :-)
Berci örökké él ;-)

ikercsajok said...

szomorú..

Bodza said...

Jaj, hát nem úgy alakult a történet, ahogy vártam. :( Részvétem a kutyi miatt, tudom, mennyire nehéz megválni egy édes szőrmóktól. Szinte családtagok.

toritextil said...

Lehet, hogy nem így kellett volna megírnom, hogy először aranyos, aztán meg közlöm a rosszat, de gondoltam, legyen szó sokkal több jóról, mint szomorúságról.
Annyira szeretnivaló.. és most már csak volt :((
köszönöm, hogy írtatok!
a videot amúgy meg lehet nézni? (nem tudom, nem csak nálam jó-e) Apukám már rég látta ezt, biztosan örülni fog..

Jutus said...

Szegényke!!!Az én kutyusomat 3 éve kellett elaltatni,de még most is szoktam a kölyök kutyánkat Buksinak hívni Morzsi helyett.:(

inecsg said...

Sztem nagyon jó kis bejegyzés volt. Ez a kutyás élet része. Meg kell tanulnunk elengedni őket. Nekem is volt egy kutyim, több mint 15 évet élet velünk. Négy éve kellett meghozni a számára megkönnyebbülést hozó döntést. A gyerekek még ma is emlegetik Döme kutyát.

inecsg said...

ja, és igen meg tudtam nézni a videót.

Enci said...

szerintem nagyon is jól írtad meg a történetet, csak hát sajnos szomorú a vége... de azért nagyon sok-szépet jót írtál, ami mutatja, milyen kutyi is volt Berci. És a videóból is ez látszik.

toritextil said...

köszönöm, Lányok a kedvességet!
a fura az, hogy ma kevésbé tudom elhinni, hogy nincs többé, holnap tudom, hogy még kevésbé fogom... Mamámnál is ez volt.. tök hülye vagyok... de akkor is olyan hihetetlen :(

na de hamarosan írok már új, vidámabb bejegyzést, nem szomorkodhatok tovább, ne haragudjatok