Tuesday 19 April 2011

Vasárnap wamp volt :)

Szóval vasárnap részt vettem életem első szabadtéri vásárán, és hát szuper volt - leginkább a hangulat miatt, egészen más, mint a zárt térben rendezetteké :) Így persze véletlenül arra tévedő 'őrültekkel' is volt dolgunk, így a reggelünket megalapozta egy 'csodás hölgy', számonkérve először Melindán az egyik szandáljának az árát, majd lelegyintette az én munkáimat, és így haladt tovább...... Miután láttuk, hogy más is részesül a 'jóból', megkönnyebbültünk, hogy nem csak a mi portékánkkal van baj :D (Melinda, remélem, nem baj, hogy megosztom ezt a 'kedves' kis történetet itt mindenkivel, ha mégis, akkor bocsi, törlöm :) )

Aztán más különös dolgok is történtek aznap, amit még kiemelnék, az az, hogy egyszercsak ott termett két japán nő, kérdezték, beszélünk-e angolul (Hugim és én, előbbi jobban, utóbbi kevésbé), merthogy Ők egy japán újsághoz gyűjtenek anyagot, és hát le szeretnének minket fotózni, együtt, külön, a cuccokkal.... Aki ismer, az tudja, hogy nálam jobban kevés ember gyűlöl fényképezkdeni, aki pedig olyan kiváltságos helyzetben van, hogy képet is látott rólam, az azt is tudja, hogy nem ok nélkül utálok fotózkodni.... Hogy egészen pontos legyek, az utóbbi 5 évben 2 jó kép készült rólam, az egyiken kitakarom a saját arcom :D Szóval nem vagyok képre való, ez bizonyos :D No de hát azért újság meg még japán is.. esélytelen, hogy ismerősök láthatják, ott meg remélhetőleg tényleg a munkákkal hozzák összefüggésbe, tehát talán azokon lesz a hangsúly, egye fene, belementem :D (még a fotós csaj is röhögött közben, annyira lúzer vagyok ilyenkor :D )

Jahj, megint rámjött a fecseghetnék, bocs...

Akkor végezetül még annyit, hogy köszönöm a rengeteg-rengeteg kedves szót, mosolyt, a látogatásokat, Melindának és a Párjának a társaságot és Húgomnak a segítséget a reggeli hurcolkodásnál és az egész napi támogatást :))

A képen Fanni épp pakol :) Aki pedig szemfüles, az észrevehet valami nagyon újat, hamarosan erről is születik bejegyzés :)


8 comments:

toritextil said...

kedves Mici, én viszont kiszúrtalak :P de olyan nagyon komolyan mentél, hogy nem mertelek megszólítani :)
és köszönöm :) bár azért jobban kéne elosztani ezeket a fecsegős bejegyzéseket talán.. mert ritkábban írok mostanság, de akkor aztán annyit, hogy még én is elunom magam :D

Nura Winderson said...

száguldasz a celebség felé :))

Andin said...

Azok a trikók/ruhák/nemtommik az újak, ott jobbra lent???
(Sajnos most nem tudtam menni, de majd legközelebb :)

toritextil said...

jah, celebség :D persze azért nagyon jólesett, hogy pont minket pécéztek ki :) meg Te is a múltkor :)

Andi, igeeen, szemfüles vagy :) amúgy amolyan cicanacihoz felvehető hosszú trikófélék :)
májusban nem leszek, de júniusban várlak szeretettel :)

Dodie said...

Aaaaaa, június még nagyon messze van én meg most nem voltam :((

Anett said...

húúúú.rögtön kiszúrtam a felsőket! nagyon érdekel,hogy milyenek :D a zöld pólómat is imádom - és kb minden jószemű ember megjegyzi,hogy milyen jó felső van rajtam :D

húúú,a japán újságot meg szívesen megnézném :D tök jóóó! :)majd ha küldenek egyet neked csomagban,akkor mutasd :D

most sajnos én sem voltam, betegség miatt, pedig az erzsébettereseket szeretem....

DoRcY said...

Jajj ez annyira jóóó :)) Egyébként vannak ilyen furcsa vásáros sztorik. Nekünk is volt már jópár...csak nevetünk rajta leginkább :))) örülök hogy jól sikerült az egész!

toritextil said...

Dóri, azért remélem, jársz arrafelé júniusban :)

Anett, én meg már attól féltem, hogy esetleg már használhatatlan.. de akkor örülök, hogy jó még :)
gondoltam is rá, hogy meg kéne őket kérni, hogy küldjenek, de nem hinném, hogy mindenkinek, akit lefotóznak, postázgatnának nemtudomhányezerért.. :)

Dorcy, igen, szerencsére a többsége inkább mókás :)))