Sunday 23 September 2012

A szombati vásár

A tegnapi nap remekül sikerült, számtalan szuper élménnyel tértem haza, megpróbálok ezekből most valamit átadni Nektek, akik még olvasnak néha blogbejegyzéseket. Sajnálom, hogy ezeknek annyira nincs már divatja, hogy már minden áttevődik facebookra.. Persze nekem is egyszerűbb oda kiposztolni valamit, de én azért szeretném még életben tartani ezt a hagyományt :) Külföldön viszont még mindig inkább népszerűek a blogok, jól látom?

Na de kanyarodjunk vissza a vásárhoz, amit Pandarte-Dóri szervezett.
11 órakor kezdődött, én sajnos csak 14 óra után értem oda, hiszen dolgoztam előtte, viszont még így is annyi élményben volt részem, hogy csak na :) Addig azzaph-Zsófi vitte a 'boltot', akihez aztán csatlakozott az én egyik 'háttérmunkásom', azaz a Húgom, Fanni, majd én. (a hosszú, vöröses hajú leányzó Zsófi, a rövid, barna hajú Fanni, én meg vagyok a rövid hajú, szemüveges - ha esetleg valaki, aki járt ott, de nem volt egyértelmű, utólag szeretne minket beazonosítani :) )

Zsófi remek ötletének hála gyakran voltak olyan emberek az asztalunknál, akik bátran ki merték próbálni a tűnemezelést. Zsófi ugyanis hozott megfelelő eszközöket, hogy ne csak elmondani tudja, mi is ez a technika, hanem bele is lehessen kóstolni. (engem is így 'fertőzött meg' :) ) Ráadásul nem egy szimpla anyagon kísérletezhettek a vállalkozó kedvűek, hanem egy leendő övtáska előlapján.
balról jobbra: Via, Mosolyka, Mosolyka Barátnője, Zsófi, Lola, Klári
Urban:Eve-Via a tőle már megszokott stílusban kedvesen, lelkesen beszélgetett mindenkivel, szerencsére nálunk is járt, és bár a képen épp nem Ő alkot, bizony Ő is kipróbálta :) A mellette mosolyogva böködő leányzó Mosolyka-Fanni, bár már biztosan Őt is sokan ismeritek. Én most találkoztam Vele először. Elképesztő, ahogy mosolyog, pörög egész nap! Be is szereztem néhányat a bögréiből :)

Sok kedves ismerős arccal találkoztam már az alkotók között is, Cirrhopp-Kinga például a szomszédunk volt, de megismerkedtem Zsukával is, aki hihetetlen ékszereket horgol, én sosem láttam még ilyen finom, apró munkát ezzel a technikával..

Olyan sok mindent akartam még írni, tényleg átadni valamennyit abból, amit én ott kaptam, most meg már mégsem jut eszembe semmi, annyi dolgom maradt még mára.. Sebaj, talán már így is túl sokat kellett olvasnia annak, aki idáig kitartott.. :)

hangulatkép: Zsófi tanít :)


3 comments:

Bernadett said...

Hangulatosnak tunik.:)

Elza said...

szuper,remélem,a következőre én is felgurítom magam végre...:)
Zsófinak meg nagy + a ruházatért,tök jó színes!

toritextil said...

Köszi, Bernadett :)

Elza, hajrá, Zsófi pedig élőben még jobban nézett ki, a képek nem adják vissza azt a színkavalkádot.. :)