Wednesday 17 February 2010

Egy kis játékféle

Már többször említettem, hogy szeretnék valami játékot hirdetni. Azt sajnos nem tudom bevállalni, hogy a nyertesnek készítek bármit, amit szeretne (egyszer ez is eljön :) ). Úgyhogy 2 fülit szeretnék most kisorsolni.

Gondolom, így kevesebben is fogtok jelentkezni, mint pl a múltkorinál, mikor 6 dologból lehetett választani. Viszont azt szívesen venném, ha az is írna, akinek ugyan van véleménye, de a fülikre nincs szüksége. Csak írja oda legyen szíves, hogy a játékban nem szeretne részt venni!

Ez a vélemény-dolog azért fontos, mert ez a zöld az első ilyen fülbevaló, amit másnak kívánok adni, nem magamnak vagy a Húgomnak :) Olyan ez, mint amilyet a karácsonyi ajándékaimnál mutattam. Mi nagyon szeretjük ezt a fazont, mármint, ami ugyan lógós, de nem olyan nagy. És mi festjük a bogyókat, és mi "cuppantgatjuk" :) Szóval kíváncsi vagyok, Ti hordotok-e ilyesmit.



A másik fülbevaló pedig ő lenne, amire lehet pályázni. Az anyag és az ovális alak annyira megtetszett, hogy 2 párt is varrtam. A csészés-kannás nem volt kérdés, hogy az enyém lesz-e, ez viszont igen. Nagyon tetszik nekem, de hát azért csak luxus lenne magamnak rögtön 2 fülbevalót gyártani... :)
Viszont Meskára nem tehetem. Itt jön a bibije: belevágtam. Amilyen ügyetlen tudok lenni.. hát nem az utolsó lépésnél bénáztam?? de.. a gombóc megkötése után a felesleges szálakkal együtt elvágtam egy olyat is, amit nem kellett volna. Szétesni nem fog, szerintem legalábbis csak szándékosan lehetne szétszedni, de pénzt nyilván nem akarok érte kérni. És ha valakinek így is jó lenne, annak nagyon örülnék :)
Szóval kedves Pályázók (remélem, azért néhányan lesztek)! :)
A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben, melyiket szeretnétek és miért éppen azt (okulni szeretnék belőle :) ), én pedig nem is szabok túl hosszú határidőt, mert ez most nem egy olyan hej-de-nagy-játék, mondjuk szombat este sorsolnék. Csak egyet lehet választani! Mindkét sorsolós kupacba nem lehet bekerülni :) (már ha lenne olyan, akinek mindkettő tetszik..)

34 comments:

Timi said...

Első lettem. :) Nekem a zöld tetszik nagyon. A másik kevésbé az én stílusom (de az is szép).

Mindenkinek más áll jól, de szívesen viselném a zöldet az biztos. :)

kinga said...

Nekem a második nagyon-nagyon :)

Enci said...

szia Viki! én is szívesen "harcba" szállok a fülcikért, nekem pl. mindkettő nagyon tetszik, (végülis eléggé fülbevaló-mániás vagyok...), de ha választani kell, akkor talán a zöldre pályáznék, hátha a szerencse mellém szegődik :) amúgy nagyon jópofa, ötletes mindkettő! :)

toritextil said...

Cserfescsillag, Kinga, Enci, köszi, hogy játszotok :)

Sziranszki, Neked pedig külön köszönet, hogy azért írtál!!

inecsg said...

És is szívesen játszanék! Ugyan nem magam miatt, Anyukám biztos örülne a zöld fülbevalónak. Az én füleim nem bírják csak a nemes fémet. Ilyen kényesek. :-) Jobban kedvelem a medálokat, nyakláncokat!Az a rózsaszín-fekete nagyon tetszik! A nagy gombos sárga fülbevaló is nagyon tetszik!

bubble said...

Nekem is mindegyik tetszik, de a második jobban :-)
És ha meg kell indokolni, akkor azért, mert a színvilága hozzám közelebb áll, és mert ez passzol jobban a ruhatáramhoz :-) és mert különlegesebb.... és mert nagyon ügyes vagy :-)

Jutus said...

Nekem a zöld tetszik,egyszerűen imádom a zöldet!!!A másik is nagyon szép,de nem az én stílusom.:))

Jandó said...

hú, nekem mind a kettő nagyon tetszik. Nem is tudok választani. A zöldet alapból szeretem, és igazán szép fülbevó. Azt hiszem ezzel sokkal csinosabbnak néznék ki akármiben. A másik viszont inkább olyan mint én. Sóval örülnék bármelyiknek. Ha lehet ilyet kérni, tegyél abba a csoportba, amelyikbe gondolod. :)

Évi said...

Nagyon szép mindkettő. Az első visszafogott, de mégis vagány, a másodiknak meg a színe tökéletes. Nekem ezért a második jobban tetszik, nagyon vidám és a gomb nagyon feldobja :)

BCili said...

A zöld tetszik, de eléggé maradi vagyok és egyetlen fülbevalót hordok folyamatosan. Szóval a játék lehetőséget nagyon köszönöm, legyen azé a fülbevaló aki hordja is, neked nagyon sok sikert kívánok a fülbevalókhoz és csak így tovább!

toritextil said...

Gabi! köszönöm! (bár a rózsaszín-fekete az valójában rózsaszín-barna :) )

Jucii! Kösz az indoklást :) (egyetértek, a 2. különlegesebb, az 1. viszont egyszerű, de nagyszerű :)) )

Jutus! Felírtalak :) (a zöld színt én is imádom)

Jandóóóó! Héé, nemnem, el kell döntened! :P az indoklást pedig igazán köszönöm (de akkor is muszáj választanod :) )

Szia Évi! Te új vagy felém, ugye? Szabad Rólad vmit tudni? :) Amúgy köszönöm a véleményt, és máris írlak fel a 2.hoz :)

toritextil said...

hopp, Cili, a Tiéd meg közben jött. köszönöm szépen a véleményt!! :)

vivien-zsofia said...

természetesen mindkettő nagyon tetszik, de a zöld msot nagyon. Nagyon szeretme a zöldet ahh kell :D

Lente Julcsi said...

Az első tetszik jobban.A zöld az egyik kedvencem :o) Ezek a cuppantott bogyók pedig,mintha kézzel készített,mártott bonbonok lennének :o)
A gombos is tetszik,azt egy laza csajsznak tudnám elképzelni.Kicsit bohókás,mégis nőies:o)

dudorka said...

Szia! Kérlek engem is írj fel az elsőhöz, ez a méregzöld(?)füli nagyon el lett találva, szóval tetszik :)
De a másik is igazán tetszetős, ilyet nálad láttam először, úgyhogy én is bíztatlak, a tatyókészítés mellett ehhez is nagyon értesz, ám :)

toritextil said...

Ikercsajok, örülök, hogy így tetszik :) (csalóka a neved...hogy is van ez? :) )

Julcsi, remélem, ez nem csak vélemény volt, mert felírtalak a zöldhöz :)

Dudorka, ez nagyon kedves Tőled, úgy örülök, hogy így látod :)) Felírtalak természetesen :) (nem egészen méregzöld, annál kicsit melegebb és világosabb, remélem, így is tetszik :) )

Anonymous said...

Juuuuj! Tudom, telhetetlen vagyok, de a második a másodiiik!!! :D

Nóri :)

Szera said...

Úgy szeretem ezt a fiatalos lendületedet! :) Mivel nem tudok dönteni, adok neked egy feladatot:)... Hosszú évekig óvónő voltam, így talán elnézed nekem a dedósságot...Légyszíves számold ki nekem egy mondókával és akire jut, azt szeretném... :)

toritextil said...

Szia Nóri! én is telhetetlen vagyok :) ja és persze, felírtalak!

Szera! Dönteni nem döntenék Helyetted, viszont a mondóka nagyonis oké :)) én is dedós vagyok, amolyan örök gyerek, szóval Jandónak magamtól is ezt a megoldást javasoltam volna, ha még mindig nem tud dönteni, de az ötlettel megelőztél :)
ja és az eredmény: ecc-pecc-kimehetsz-szel (fogalmam sincs, hogy kéne leírni..) a zöld lenne a Tiéd, ha nyernél - remélem, megfelelne :)
ó, és köszönöm a dicséretet!!!!

Évi said...

Hàt egy ideje elkeztem blogokat olvasni, köztük a tiedet is :) csak nem szoktam kommentelni... pécsi vagyok, de most pesten tanulok tájépítészetet :) szeretek kreatívkodni, zenélni, aludni, ilyesmi :)

toritextil said...

Akkor hát üdv itt, kreatív, zenélős, alvós, ilyesmi Évi! :))
és szépet tanulsz!!
és remélem, jössz még a játék után is :)

Unknown said...

Ebből én sem szeretnék kimaradni! :)
Nekem a zöld tetszik nagyon, gyönyörű a színe, így, fotó alapján, a barna hajamhoz szerintem jól illene. *szerény*
Előttem valaki írta a fémallergiát - nekem is az van, de kaptam egy egyszerű kis tippet: körömlakkal vékony rétegben be kell kenni a fülbevaló fülbe illő részét - így működik a dolog egy darabig. :)

toritextil said...

örülök, ha tetszik :))
hihetetlen számomra, mennyien jelentkeztetek a zöldért, azt hittem, megmaradhat nekem :)))

hú, tényleg, erről a lakkos megoldásról már hallottam én is, bár szerencsére nem kellett még próbálnom
egyébként szerintem bárki le is tudja cserélni a kampót, hiszen, csak ki kell akasztani!

tudom, van antiallergén kampó is, de felénk olyat nem tartanak..... :/

ja és szerintem, élőben még szebb a színe, remélem, majd a nyertes is így fogja látni :)

Lente Julcsi said...

Igen,a zöldre pályázok :o)

toritextil said...

oké, én is így gondoltam :)
ó, és imádom a bonbonos hasonlatod :))

anna said...

ámbár zöld párti vagyok, és nagyon bejön ez a fülbevaló, és azt hittem rá, hogy bolti gyöngy...és így hogy nem az még kecsegtetőbb, de ez a sárga virágos, huhh:) én emellett voksolnék, belevágásostul:)

Jandó said...

Nehezen, de döntöttem. A gombosnál maradok. Már nagyon izgulok a sorsolás miatt. :)

saly said...

én a sárgára szavaznék. :) szépek a színei, és olyan bohém, nem is tudom.
a zöld is csudaszép, de az valahogy komolyabb. :)

toritextil said...

Anna, nagyon megleptél, hogy nem a zöldet választottad :) és hogy bolti gyöngy?? hűűha, köszi!!! remélem, a többiek is vették az adást, akik a sárgára pályáznak, hogy hibás egy picit szegényke..

oké Jandó, kösz, hogy nem nekem kellett, bár ha nagyon muszáj lett volna, kimondókáztam volna :)

Saly, Te is új vagy erre, ugye? természetesen felírtalak, de azért írhatnál Magadról vmit, kíváncsi vagyok.... :)

szépen gyarapszik a gombosra pályázók sora is :)

pogácsa pajti said...

hu majdnem sikerült lemaradnom.
Jajjjaj nagyon nehéz,mert mindkettő nagyon bejön. A második mert olyan finom,meg az antik gombbal nagyon szép, a másik meg mert tök különleges a cuppogtatás által. :D nagyon tetszenek! Nagy nehezen,a ruhatárat és a meglévő fülbevalókat számbavéve döntök a zöld mellett. :D

azeszti said...

huh, na még itt a végére én is beértem. szintén mindkettőt elfogadnám szívem szerint, de ha már így dönteni kell, akkor nálam a 2. a nyerő, nálad meg remélem, h majd én :D köszi a lehetősget mindenesetre

toritextil said...

köszi, Anett és Azeszti, felírtalak még Titeket is, hamarosan pedig soroloook, juj, lehet, hogy én izgulok legjobban?! :))

bubble said...

jujj már alig várom a sorsolást! ezért is jöttem most erre, megnéztem az esélyeimet :-) jövök az eredményre :D

toritextil said...

hehe :)) kicsit jobbak az esélyeid, mint a zöldre pályázóknak, Ők 2-vel többen vannak :)