Képecske itthonra

Nem vagyok túl szentimentális, de bizonyos emlékeket szívesen 'tárolok' szem előtt. Mindent elteszek, de a látóteremben olyasmiket szeretek tudni, amik valami olyanra emlékeztetnek, amiket meg akarok ismételni, amikre várok, amik még lesznek, nem csak voltak.

Akinek pedig van kedve kicsit olvasni, annak most beszélek/írok még, mert mostanság jóval kevesebbet szoktam, nem vagyok túl jó passzban, hátha hiányolja valaki a fecsegésem.. :)

Szóval a képecske története: nemrég voltunk az Ikeában Tamással. A pici képkeretet, amiből 3 db 495 ft-ba kerül, nagyon szeretem. Bár irtózatosan olcsónak tartom, ahhoz képest, hogy valakik azért dolgoztak ezeken, akik több pénzt is érdemelnének a munkájukért, de hát sajnos én sem vagyok olyan helyzetben, hogy megvessek ilyen olcsó dolgokat. Ráadásul ezek a legjobb keretek, amik fák, natúrok, kezeletlenek, legalábbis nem lakkozottak vagy ilyesmi. Mert önmagukban is nagyon szépek, bármi jó hozzájuk, de alkotni is lehet rájuk.

Úgyhogy mi legalábbis ezeket szeretjük legjobban, úgyhogy ha megyünk az Ikeába, szinte mindig veszünk egy csomaggal.. (nem mintha annyi szögünk lenne, de polcunk azért van, viszont ha saját lakásunk lesz, teleaggatjuk a falat :) )

Na szóval gondoltam, varrok valami képecskét. Összeszedtem az anyagokat, megterveztem. addig jutottam, hogy felvasaltam az alapra a vatelint. Beillesztettem a keretbe, lássam, milyen... és hát nagyon megtetszett.. már úgy önmagában is - ahogy 'púplott' a kis anyag a keretben. Ja merthogy én az üveg vagy műanyag előlapot mindig kiveszem a keretből, hogy meg lehessen tapogatni a képet. Tudom, tudom, ez árt a képnek, nem véletlenül nem lehet megtapogatni kiállítási darabokat sem, de én úgy, de úgy szeretném.. :) na márpedig az itthoni képek vannak értünk, nem pedig mi a képekért, úgyhogy a mieinket bizony meg lehet tapogatni, örökké úgysem tarthatnak, max emléknek megőrzik a gyerekeink, de Ők már biztosan dobozban, akkor meg már nem mindegy, hogy koszos-e vagy sem? na ugye :)

No de csak csapongok (eddig nem beszéltem, most meg csak locsogok, mi..?!)

Szóval gondoltam, megfestem a keretet az anyag mintájához passzolóra, és ennyi, kész, szép lesz :) Kevertem a virágokhoz hasonló kéket, de ahhoz persze már nem volt kedvem, hogy mintát is fessek... Így meg kevésnek éreztem..

Aztán eszembe jutott, hogy épp valamelyik nap beszélgettük Tamással, hogy az őrizgetett jegyeinkből kéne valamit csinálni (hétvégén beszereztünk egy színházjegyet, ettől jött az ötlet - természetesen előadást is néztünk, nem csak jegyet szereztünk :) ez volt a szülinapi ajánékom :)) ). Előszedtem néhány jegyet (már amit megtaláltam ugye.. aki járt már nálam, és nem raktam rendet a tiszteletére, az tudja.. :D ), és találtam is egy színben passzolót - tavalyi Mesterségek Ünnepéset, megkérdeztem Tamást, mit szól, meglehetősen tetszett Neki, így hát ma reggel megvarrtam, és végre elégedett vagyok :) (mostanában nem elégszer érzem ezt, ezért sem láttok elég munkát tőlem, mert sok minden félkészen várakozik)

Nem szaporítom tovább a szót, mert azért ez most meg sok lesz egyszerre, még annyit, hogy ezt a bejegyzést egy szenvedés volt megírni - hogy miért? mert természetesen folyton okozok valami sérülést magamnak varrás közben, végre begyógyult az egyik, tegnap szereztem egy másikat a bal mutatóujjamra, amit gépeléskor emiatt vagy nem használok, de akkor lassabban megy az írás, mert már hozzászoktam, vagy használom, de akkor meg fáj.. Márpedig én nem bírom a fájdalmat.. egyáltalán..... :) (tök komolyan nem bírom amúgy, egy pici bökéstől is egy napig sajnálgatom magam :D )

Kellett nekem épp most úgy dönteni, hogy én aztán ma sokat írok............. :D

Remélem, azért volt olyan, aki kellő türelemmel rendelkezik ennyi szövegeléshez :))

Ha pedig a számláló a 80 000-et, várható lesz egy kicsi játék megint :)