Saturday, 13 March 2010

Bő lére eresztve....

Óóóóóóóó, húúúúúúúúúú, váááááááááááááááááááááááá QUIMBYYYYY :))))))


Na de ne rohanjunk ennyire előre, vegyük szép sorjában a dolgokat, mert sok jóság törént velem a napokban :)


Először is: csütörtökön Encitől (kiegészítés: ma pedig Nóritól) díjat kaptam, amit Mindkettőtöknek nagyon-nagyon köszönök!! :) (most nem adom tovább, mert egyszer régebben már megkaptam, azt hiszem, akkor eleget tettem a pontoknak)


Ó, majd' elfelejtettem, hogy csütörtökön megnéztem az Alice csodaországbant. Tán 3 éve voltam utoljára moziban, úgyhogy itt volt az ideje, ha már egyszer Alicet játszottak :)) 3D-t meg még úgysem láttam :) (bár nem az volt a nagy élmény, mert sajnos nyomta a buksim a szemüveg, pedig annyira azért azt hittem, nincs nagy fejem... :/ :) ) Lakótársammal mentem, aki film szakos a rajz mellett, szóval mindketten nagyon izgatottak voltunk, azért is, mert azt hallottuk, hogy mind a Tim Burton-rajongóknak (ez Lakótársam), mind pedig az Alice-rajongóknak (ez volnék én) csalódás.. Egyikünknek sem volt az :)


Aztán pénteken: találkoztam Jandóékkal :))) Dórival, Jankával és még Dóri férjével is :) Kedves, mosolygós csapat, csak én viselkedtem kicsit idiótán :/ :) Ja igen, ennek is van előzménye: történt ugyanis, hogy néha váltottunk e-mailt Dórival, és összeraktuk, hogy hát Ő bajai, én meg minden héten 2-szer átutazom a városon, gondoltuk, összefuthatnánk. Csütörtök este (kb éjfél felé, holott mindketten korán keltünk) gyorsan-gyorsan meg is beszéltük, hogy lesz kb negyed órám Baján pénteken 9-től... Így összehoztuk. És szuper volt :) Mindig fura olyasvalakivel találkozni, akivel tul.képp már csomót beszéltem neten, mégsem láttam még, max képen.
Ja és még ajándékot is kaptam. Szégyenszemre én nem vittem semmit, de mentségemre legyen mondva, hogy tényleg nagyon hirtelen ötlet volt (voltaképpen 9 órával a találka előtt beszéltük meg..), Szegeden meg nálam nem volt semmi.
Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez a bálna-tartóka irtó cuki!! A szemei gombok, ezekkel zárható, és még nyelve is van :) imádom!!



Ja ééééés ennyi jó már bőven elég is lett volna egy hétre, de még péntek este kirúgtam a hámból, és még elmentünk Húgommal, egyik Barátnőjével és Tamással Quimby-koncertre is............ és áááááááá :)))) eleve csoda, hogy Kanizsán előfordul ilyen (mint a műsor alatt kiderült, a 90-es években voltak itt utoljára), és hogy még csendes-ülős is?! (na mondjuk annyira nem volt csendes :D)
Bár legutóbb is a Quimby szerepelt egy bejegyzésemben, mikor zenéről írtam, nem voltam fanatikus Quimby-rajongó. Eddig...... zseniális volt, isteni, fenomenális, fergeteges, fantasztikus, katartikus, áh szavakban nem lehet kifejezni.... Hihetetlen volt, mit műveltek..... egyszerűen elképesztőek ezek az emberek. Eleve imádom azokat a zenészeket, akiket baromira nem érdekel, hogy néznek ki, csak a zenének élnek, hihetetlenül át tudnak szellemülni, ráadásul egyikük sem egyetlen hangszeren játszott...... egyszerűen elmondhatatlan, leírhatatlan..... 70 perc volt az első rész, 15 szünet, aztán még 60 perc.. némajátékkal, sztorikkal, ismert és kevésbé ismert, régi és új számokkal, lassúakkal, gyorsakkal, minden volt, aminek lennie kellett, elképesztően meg volt szervezve, ki volt találva, Dódi színészkedett, Tibi sasszézott, Líviusz elszállt, Szilárdhoz nincs mit hozzáfűzni, mert egyszerűen csak zongorázott, és ennyi nekem elég is volt (én is zongoráztam nagyon sokáig), a dobos Ferenc a másik, akihez nincs mit hozzáfűzni, csak dobolt (ez pedig azért lényeges számomra, mert ha lehetőségem adódna még egy hangszeren megtanulni játszani, akkor az a dob lenne.. ja meg a szájharmonika :) ), ó és ott volt a gitáros Ferenc, aki a legjobban élvezte, az egész műsor alatt táncolt és vigyorgott.........
még most is a hatása alatt vagyok............
ja és amikor elkezdték a Magam adom lassú verzióját.... az volt a csúúúúúúcs :))


Ó, mennyit írtam, húúú, bocsi :)

11 comments:

Gerdushi said...

quimby (L) :)
biztos nagyon jó lehetett... itt is lesz valami koncertjük már nemsokára... (épp ideje) jó, még van egy hónap, de már a határidőnaplóm tudja... ;)

Fanni said...

én lennék a Húg, és igeen, fergeteges volt, eszelős, totális szerelem és katarzis :)
nem is lehet szavakba önteni.. :D
igaz, én korábban is rajongó voltam már, de még sosem voltam teátrumon, és ótejóég, még akarom, minden este!

Viki jól összefoglalta, csak azt felejtette ki, hogy Faszihoz igenis van mit hozzáfűzni: mégpedig azt, hogy szemléltette a Líviusz által elmagyarázott jazz-dobolást - mit ne mondjak, zseniálisan :D

ja, és nekem spec az volt a kedvencem, amikor mindenki kikuporodott a színpad elejére, és mint valami ovis kiscsoport, összezsúfolódva énekelgettek :)

ja, és ugyan az agyam szinte összes zugát a quimby-mánia tölti ki, tegnap én is konstatáltam, hogy mennyire édes és ötletes az a bálna :)

Cserfescsillag said...

Dejóóó!! Már vártam a hosszabb Viki-bejegyzést. A költészet napján Dunaújvárosban (ott tanultam) mindig van fergeteges Quimby koncert. Nem a "csendesebb" fajta, hanem a tombolós, izzadós, hajat eldobos. :D Meg hát az ő zenéjükre nehéz is jelzős találni.

A bálna pedig tényleg nagyon édes!

Shushanna said...

Quimby...hmmm...sokat tudnék mesélni...gimis barátok voltunk, együtt buliztunk, együtt zenéltünk, másoltuk a Tom Waits, Európa Kiadó, Rolling kazettákat egymáséról és üvöltve ezeket a zenéket, nőttünk fel együtt...de rég volt!!
Igen, Dunaújban minden évben van költészet napi hajrázós tombolás. Tibi apukája pedig közben ontja a verseket. Imádni való ember...Jöjjön aki tud!:)

annanett said...

Quimby. :D :D
Hú mi két hete vagy mikor voltunk Annával nem csendesen, hanem hangoson, de még mindig a hatása alatt vagyok!! Voltam már 10valahány quimbyn de ilyen jón még nem! Soksoksok ember, mi a második sorban, végig orditva- táncolva (úgy hogy mi sosem táncolunk) - FANTASZTIKUS volt!!! És utána még Csik táncházba is beálltunk. Egy este alatt fogytam másfél kilót. :D
Szeretem a Quimbyt, szegény Anna meg valamiért mindig lemarad róla.... :s
:)

Jandó said...

Én is örültem a találkozásnak. :) És annak is, hogy tetszik a bálna.
A Quimby koncertért meg kicsit irigykedek. De olyan jó volt olvasni, ahogy írtál róla, kicsit olyan, mintha ott lettem volna. :)

Enci said...

Quimby-imádat nálam is tart 1 ideje, de későn szerettem beléjük, így gimi alatt lemaradtam csomó élményről, amit így utólag sajnálok nagyon. kb másfél éve 1 Budapest bár koncerten szerettem bele Tibi hangjába, aztán jött a Most múlik pontosan Csík változatban, miután meghallgattam az eredetit... ez kb egy hónapon belül történt, azóta tart a szerelem :) Teátrum áprilisban nálunk is lesz, nagyon jó lenne ott lenni, kíváncsi vagyok, hogy lehet végigülni 1 Quimby-koncertet :)

toritextil said...

Gerdushi, el ne felejtsd!!!!! :P

ó igen, Larion (ez amúgy kb egy fél éves adagom.. :) )
látod, Kanizsán is 15 évente fordul elő ilyesmi... bár pl 30Y 2 éven belül 2-szer volt (azt hiszem), és hát azért az sem olyan rossz :)
remélem, Te sem fogsz csalódni az Alice-ben! (számolj ám be!)

Hi Tesó! nem kifelejtettem, hanem mindent nem lehetett leírni, mert azt aztán már senki sem olvasta volna végig.... :) ha elkezdeném részletezni a zenészpoklot a bugyrokkal, meg a bemutatókat... no meg ellőnék mindent, pedig ezzel a műsorral mennek még erre-arra
aaaaa, de visszamennénk, ugye?? felváltva minden nap, egy ülős, egy tombolós?! :D

ó, köszönöm, Timi :) pedig direkt igyekszem néha visszafogni magam, ne locsogjak már annyit :D
ah, mennék is tombolós Quimbyre most azonnal :))

óó, Shushanna, meséééééééélj!!!!!!! :))

Anett, jesszusom, honnan tudtál még fogyni?? :P óóóó, de mennék én is megiiiiint......
no de azt nem értem, hogy most akkor Anna mikor meg hogy marad le róla??

Dóri! naggggyon tetszik!! igazából egész hazaúton eljátszottam vele.... mint egy gyerkőc hmhm.... :)) (ja és pedig az ugye nem rövid.... :D )
tényleg elképzelhető kicsit?? az ééén leírásom alapján?? szuppper :) Apukám tud úgy mesélni filmet, hogy meg sem kell néznem, egyszerűen pörög előttem az egész - egyszer én is ilyen szeretnék lenni :)

Enci Tibihang-szerelem stimmel, no de Líviushangot se felejtsük ki -nekem legalábbis :)
hmm végigülni sehogy..... viszont annyi a látnivaló, hogy kiszáradt a szemem az első részben, mert még pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak valamiről :D ha meg ugye ugrál az ember, alig lát valamit.. a problémát úgy oldottuk meg, hogy majd' szétestünk ültünkben.... :D

anna said...

az Anna az úgy általában lemarad Quimbyről, ez már hagyomány, a legfájdalmasabb a Voltkor volt, annyira beteg lettem, h nem mentem be a városba a többiekkel délután, mondván, hogy megvárom a fiúkat, velük kocsival kényelmesebb, egyszerűbb, pihenek addig és csak a lényegre megyek. Nah persze, a parkolóból hallottam az utolsó számot:( és a drága barátaim, utánna is emlegették mekkora atom koncert volt...és így esett még jópár koncertkor...
a beszámolód miatt, asszem megyek s veszek jegyet a FMH-s pesti koncertre:) hátha erről nem maradok le:)

annanett said...

igen,amit irtam a jellemzésbe- Anna beteg, vagy betgnek készül lenni, vagy épp gyógyulgat.... hát igy...

toritextil said...

ahaa, kezd összeállni a kép :)
vettetek jegyet?? :)