Saturday, 27 March 2010

A hétfői képek pótlása meg még ez-az..

No tehát lefotóztam, amiket hétfőn "szereztem" :) persze, mint mindig, valamit most is elfelejtettem: a gyöngyösboltos kincseimet, de nem baj, majd megmutatom őket felhasznált állapotban :)


Szóval a Malacom Cilitől, iiimádom :))


A fülim Barbitól, természetesen ezt is imádom :)) megy az övtáskámhoz - ezt mondta, és milyen igaz :)



És Annától kapott Anyukám egy medált, mivel kért tőlem behúzott gombokat, csak persze én nem vagyok itthon, mikor a rövidárus nyitva van.. :S De Anya elintézte :) és ezért kapott egy ilyen kis szépséget - nagyon odavan ám érte, pedig nem nagy ékszeres, de tök jól illik Hozzá, mert nagyon szolid meg picike (mmint a medál és Anyukám is :D )


Aztán, ami még volt eszemben: a héten, nemhogy nem írtam a blogra, nem is igen kommenteltem semerre.. Nem elég, hogy időm nincs, most még a szegedi netemre is figyelnem kell, egyrészt, mert korlátozott, és most igencsak kevés maradt még a jövő hétre, másrészt meg valami baja is van.. Úgyhogy most igyekszem pótolgatni :)

Ó, és időm azért sem volt, mert hát tanítottam a héten, megvolt a zárótanításom... Voltak kellemetlen élmények is, de összességében még mindig nagyon szeretem és szeretném. Mert ugye, ha nem kapok munkát, akkor ez volt az utolsó tanításom... :/ Na de reméljük a legjobbakat :)

Mintha még valamiről be akartam volna számolni, de mivel nem jut eszembe, rohanok is, mert ezer a dolgom, hiszen a blog megvár, ha eszembe jut, jövök :))

Ja valami azért még csak beugrott: most mindenkinél ez a 'követés' látszik a rendszeres olvasás helyett? (vagy valamit elbénáztam.... bár arra azért kicsi az esély, mivel hozzá sem nyúltam a beállításokhoz... bááár, én bármire képes vagyok :D )

9 comments:

Bejus said...

Igen követés van helyette én is meglepődtem! :)

Malacod van úgy látom! ;) Nagyon édes, imádnivaló!! :))) Szupi a Barbis füli is! :)

kiss vanessza said...

Igen, ezt a malackát már régen kinéztem magamnak én is... de úgy látszik, Te lettél a gazdája :)


A "Követés" szó nekem sem tetszik.. olyan furcsa, mintha valami nyomozásról lenne szó :)

Anett said...

tök jó ez a coca. :)
HU ez a Követők szó elég érdekes... :S Olyan mintha vmi mozgalom lennénk... Attól,hogy valakit rendszeresen olvasok nem fogom követni... vagy lekövetni? na mindegy. :)

toritextil said...

huh, örülök, ha Ti is furcsáljátok, ezek szerint nem csak én vagyok ilyen izé, hogy nem tetszik ez az újítás.. :))

és remélem, Cili látja, hogy a Cocáért mindenki odavan :))

BCili said...

Igen látom és nagyon jól esik, szép kis rajongótábort szerzett nálad! De az a legjobb, hogy szerető gazdira lelt!

Juhizs said...

Helyes ez a malacka :-)

toritextil said...

Cili, :))

szia Juhizs :)

anta said...

nem pont ide tartozik (bocsánat!), de nagyon szeretnék nyilvánosan is lelkesedni - mint 3 cuppantott fülbevaló újdonsült és boldogságos tulajdonosa, és mint a blogtulaj és alkotó abszolút rajongója!

toritextil said...

Anta, nagyon köszönöm (ismét)!!!!!! :)