Monday, 11 April 2011

A kérdés az, hogy felismerhetők-e ők?



















Wednesday, 6 April 2011

Egy újféle táska

Nemigen van időm mostanság írni ide, persze én magam is azt szoktam mondani, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, és én most igazából nem is akartam erre időt fordítani, inkább dolgozni próbálok, hiszen, ha nincs mit mutatnom, akkor miről írjak? :) írhatnék arról, hogy ma egy papírdobozzal együtt nyiszáltam tovább egy ujjamat is, és annak ellenére, hogy ömlött belőle a vér, nem lettem rosszul, erre pedig nagyon büszke vagyok (igazán lehetek is, mert ugye én vagyok az, akit még az allergiavizsgálathoz is vízszintesbe kell helyezni.. :D ), de hát ez kit érdekel :)) Igyekszem hát újdonságokat mutatni a blogon, ez a táska pedig az, csak szegény fotózásra várt már egy ideje :) Formáját tekintve semmi különös, egyszerű, meglehetősen nagy :) A masni viszont új, levehető is, a helyére fűzhető más akár :) Ja és pöttyös - ez remélem, a képen látszik, hogy egy finom kis vajszín alapon fehér pöttyös vászonféle, nekem nagyon tetszik :)) Kipróbálni pedig a zöld (ja merthogy az zöld ám, egy sötétzöld, nem ennyire szürke, mint a képen) anyag miatt kellett - szépen lehet-e belőle dolgozni.. bútorszövet ő is, de olyan plüssös, bársonyos a tapintása, ezért tartottam tőle, de a próbát kiállta :)
































Thursday, 24 March 2011

Beszámoló a wampról

'Kicsit' elhanyagoltam ezt a beszámolót, de nagyon összejött a múlt hét.. dolgoztam is rengeteget, rossz dolgok is történtek, de azért remélem, van még, aki ma is kíváncsi a múlt vasárnapra. Bár rövid leszek, mert mérhetetlenül sok dolgom halmozódott fel, azért pár sort írok.

Köszönöm megint Mindenkinek, aki kilátogatott hozzám, nagyon jól esik!! A képért (gondoltam, legyen egy kép rólam is.. meg elcsodálkoztam, milyen hosszú a hajam hátulról..) és a cipekedésért köszönet Piroseper-Fanninak :) A második képen látható dolgok készítői pedig Kwandera és Picurkit, szuperjó alkotások :) Valamint Briginek volt egy iskolai feladata, aminek köszönhetően beszámolót írt a wampról - nekem igazán tetszik, ahogyan papírra, vagyis inkább gépre vetette az élményeit, néhány kérdést nekem is feltett, így ismertem meg a blogját, akit érdekel, ide kattintva, elolvashatja :)






Saturday, 19 March 2011

3+3+1

És még velük is foglak várni Titeket holnap a Wampon - 3 lányos, 3 fiúsabb övtáska és egy rendelés :) Szóval holnap 10-től 18-ig a Millenárisban fellelhetők leszünk :)












Wednesday, 16 March 2011

Natúrságok színesekkel :)

Az 'illatolós' házikót muszáj volt folytatni, és hát imádom őket :) Meg a tolltartók sem maradhattak annyiban. És akkor már kellettek neszesszerek is.. :)
Ők Édesanyám közreműködésével születhettek meg, hiszen most jóval kevesebb az időm alkotni, viszont az ötletek a fejemben nem fogynak :)
























Tuesday, 15 March 2011

10+1


Egyelőre ennyi övtáska készült el, 10 lányos és egy uniszex, de azért pasicsípőre méretezve, hogy nekik is kedvezzek :)
A virágosokról nem akartam betenni külön-külön képet, az talán unalmas lett volna, mert a napokban jönnek még övtáskák, azért a lényeg látszik, bár a szép kis mintás bélések pont nem :)
Vasárnap a wampon megtalálhatók leszünk :)


Saturday, 12 March 2011

sorsolááás :)

Szóval előszöris nagyon-nagyon köszönöm a bengán meghirdetett és nem is rendesen reklámozott játékomra érkező sok-sok kedves kommentet, legközelebb ügyesebb leszek már :)
Viszont arra odafigyeltem, hogy mindenkit betegyek a 'kalapba', azokat is felírtam, akik nem a játékos bejegyzésekhez szóltak hozzá, mert nem vagyok szőrös szívű :)

Az időt pedig nem is húzom tovább:
A 4000 Ft-os vásárlási utalvány nyertese VADÁSZ LINDA - Ő egy facebookos jelentkező ugyan, de jobbnak láttam, ide is kiírni :)

És van egy meglepetésem is - hogy lássátok, érdemes néha kommentelni :) Szóval azok között, akik amikor a csatokról kérdeztem, válaszoltak, melyik tetszik jobban, és most is jelentkeztek, sorsoltam még egy nyertest. Ő egy 2000 Ft-os vásárlási lehetőséget kap, ha szeretne élni vele :)
Ennek a nyertese pedig GELLÉRT ANDI :)

Remélem, azért sokan jönnek közületek máskor is, köszönöm, hogy játszottatok velem!!!!!!

Thursday, 10 March 2011

Kreatív társasjáték - TAVASZVÁRÁS

Theia játéka a második fordulójához ért. A kedvenc művészeim-sorozatom ugyan hanyagolom most, ebben azért részt veszek, így legalább van némi rendszeresség a blogomban.. Mostanság kissé elmarad, és ez még így is lesz egy ideig, hiszen dolgozom, szeretem a munkám, igyekszem magamból ezért a legjobbat kihozni, így különösen fáradok, úgyhogy jóval kevesebb idő jut a varrásra. Ráadásul még egy tanítványom is lett egy imádnivaló kislány személyében :))))) Remélem, azért nem hagytok el, játék is van még szombatig, a wampon is kint leszek jövő vasárnap, és most legalább mutatok is valamit:

Egy rendelésem és a tavaszvárás téma tökéletesen összeillett, az eredménybe pedig olyannyira beleestem, hogy mondtam is Zsófinak (csudaszép tűnemezelt kitűzőt kaptam Tőle, kukkantsatok be Hozzá :) ) , hogy nem bánom, ha nem tetszik Neki...... :))) (mert ugye a cipésznek is lyukas a cipője alapon nekem sincs rendes övtáskám, a régiben sajnos tönkrement a zipzár, javítani nem szeretek, inkább újat varrnék, de arra meg idő nincs, úgyhogy nekem a maradék jutott: egy jobbos, sárga-rózsaszín.. szerencsére csak ez az egy maradt meg tavalyról, viszont én balos vagyok, és rajtam aztán állandóan rajtam van, szóval nekem nem való a sárga, mert első nap fekete pöttyöket varázsoltam rá.... :D )

Ha pedig valaki lemaradt, de érdekli: itt az én előző körben készített övem (sajnos azóta nem jutott többre idő, de remélem, hamarosan lesznek még :) ), és itt a többi alkotás a lonc témakörében.


Friday, 4 March 2011

JÁTÉK :))

Elérte a 80 000-et a számláló, átlépte a rendszeres olvasóim és a facebookos követőim száma is a 250-et, ezt pedig ideje megköszönnöm :)) Szóval köszönöm, és szeretnék kisorsolni egy 4000 Ft-os lehetőséget, amolyan vásárlási utalványt, ilyen még úgysem volt nálam :), amit a márciusi vagy az áprilisi wampon lehet elkölteni, vagy a Meskán az áprilisi wampig, azaz ápr. 17-éig. Rendelésre nem váltható viszont be!

És most szabályok is vannak: elsősorban a facebookon kell jelentkezni! Megosztani a játékot, hozzászólást írni, és 'lájkolni' az oldalt, most ezek a kikötések, a múltkor úgysem volt feladat :)
Itt pedig az jelentkezzen, aki nincs a facebookon, a feladat ebben az esetben, hogy a blogjukra be kell linkelni!

Ja és a jelentkezési határidő: március 12, szombat, este 7, sorsolás legkésőbb vasárnap délben.

Remélem, jöttök játszani, és köszönöm az eddigieket!! :)

Wednesday, 2 March 2011

Telefontartó és egy kis szövegelés

Szóval ő készült most megrendelésre :) (telefontartó)












Mostantól egy kicsit kevesebbet fogok tudni mutogatni, ugyanis vééégre lett munkám :))))
Azért persze alkotok, igyekszem nagyon, főleg, hogy most kicsit összeszedettebbek a gondolataim a wamppal kapcsolatban is. Övtáskákat szeretnék vinni, hiszen elsősorban azzal vettek fel. És valami újon is töröm a fejem övtatyin belül, csak arra nem biztos, hogy márciusban még sort tudok keríteni. Mindenesetre virágosak és fiúsabbak lesznek :) Rohanok is, varrni őket, és remélem, mihamarabb tudok is mutatni néhányat!

Ja és persze a szerdai kedvencek sincsenek elfelejtve, tervek még azokkal is vannak - tervek mindig vannak.. kár, hogy többen, mint a kivitelezett munkák.. :)
(Meg a játék sem, most már hamarosan tényleg jövök vele! :) )