Wednesday 14 April 2010

Díjakat kaptam :)

Amiket nagyon köszönök, és mindjárt ki is teszem, csak előbb muszáj gyorsan leírnom, hogy ma leadtam a szakdolgozatom :))))))))) Nem voltam elégedett, nagyon nem, de a konzulensem csodálkozott, hogy miért nem.... akkor annyira azért mégsem lehet rossz :)) úgyhogy ma minden hihetetlen szerencsésen alakult, pont megtaláltam a könyvet, ami még egy kb 10 soros kiegészítéshez kellett, sikeresen kinyomtattuk, majd pedig épp akkor értem a kötőhöz, mikor elkészítette az előlapom, és pont ráért összenyomni, és így pont odaértem a TO-ra is...... pedig 20-a volt a határidő.. szóval remekül alakult minden :)) már csak az opponens is adjon rá minimum 7 pontot :)) (vagy ha 8 kell, akkor 8-at :) )


Na szóval a következőket kaptam az elmúlt néhány napban (vagy hétben? összefolynak már a dolgok..)














Ezt a kedvességet, 4 helyről is nekem szánták:

Bolyet, aki azt írta azokról, akiknek adta: Mert Aranyosak,Kedvesek,Ügyesek,Értékmentők és mert tevékenységük ízlésformáló!:-))

Enci, aki ezzel indokolta: én (is) az ő blogjaikat olvasom legszívesebben, az ő műveikben gyönyörködöm leggyakrabban. :)

Nóri, aki rövidet írt, de annál sokatmondóbbat: Őt imádom! : )

Cili, aki a másik díjat indokolta :)

NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!!



Ja és a tesztet majd' elfelejtettem :)


Név: Rodek Viktória

Becenév: Viki. Tök fura, hogy van, aki magától Viktóriának 'becéz'. Olyan komoly :) én pedig szeretem :)

Lakhely: Nagykanizsa, meg egy kicsit Szeged is

Születési hely: Nagykanizsa - no de ez érdekel valakit?

Magasság:bezzeg ez már annál inkább, mi? :) azt hiszem, eddig én vagyok a legalacsonyabb blogos.. talán elérem a 160-at.. de mérget nem vennék rá.. bár ha rendesen kihúznám magam.. no ha centi közelében leszek, lemérem :)

Névnap: november 17.

Foglalkozás: tanuló - egyelőre :)

Testvér: van egy Húgom, akiről már sokszor írtam :)

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelvek: nem vagyunk jóban.. de angolból van nyelvvizsgám. és igyekszem javítani a helyzeten, mert nagyon utálom, hogy mindent szótáraznom kell..

Gyűjtemény: hűű.. hát én azt hiszem mindig gyűjtök valamit.. valami, olyat, ami 'valamirecsakjólesz' :)) vagy például inspiráló képeket. meg régen radírt. meg levélpapírt. meg egy időben Westlife-os cikkeket minden mennyiségben (ne tessék kérem nagyon kinevetni :)) csak ezt muszáj volt beszúrnom, mert épp tegnap nosztalgiáztunk lakótársammal, hogy már fel sem tudjuk sorolni az 'NSync tagjait... :D )

Cipőméret: na ez a legjobb.. 39-től 41-es cipőig mindenfélém van, és bár azt láttam, hogy másnak is ilyen 'sokméretű' a lába, senki sem ilyen alacsony hozzá, mint én.. :S :))

Iskola: azt hiszem, azt nagyjából mindenki tudhatja, hogy most fősikolás vagyok, de ha nagyon pontos akarok lenni: SZTE-JGYPK, rajz tanár szak. Gimiben reálos voltam, amolyan matek-speces osztály. És voltam Zeneiskolás is. 13 évig, zeneovitól kezdve mindent végigjártam :) és eközben 11 évig zongoráztam :) ami pedig a szégyen, hogy ha leülök a zongora mellé, max az látszik, hogy úgy tartom a kezem, ahogyan kell, és le tudok fogni szépen hangzó dolgokat, de hirtelen semmit sem tudok lejátszani.. :( de ezen is fogok javítani, ezt a tudásom nem hagyom elveszni :)

Kedvencek: mmm, ez egy nagyon hosszú lista lenne, és már így is többet beszéltem a kelleténél.. :)

Zsebpénz: azt hiszem, havi 100 Ft-tal kezdtem (vagy lehet, hogy inkább heti volt.. Tinti, légyszi kérdezd meg Anyát, aztán kommenteld ide :) ), és kb 1000-sel fejeztem be. nem asszem, annál kaptam vmennyivel többet is.. a fene tudja, régen voltam már gimis :)

Álom: nem mintha babonás volnék, vagy ilyesmi, de nem írom le, mert nagy, merész terveim vannak, aztán nehogy ne valósuljanak meg :) viszont örökké álmodozom..... de azért a legrövidebb távút elárulom: a nyilatkozatot már leadtam, de ténylegesen is szeretném átvenni a a diplomám júliusban (talárban - ha már lúd, legyen kövér :D )

Háziállat: most nincs, és egy darabig biztos nem is lesz, egyelőre inkább házinövény :)


Hű, na ezt is kivégeztük :) bocs a szómenésért..

















Aztán Bolyet-től kaptam még ezt is, meg egy másikat is, de azt már régebben is nekem ajánlotta valaki, úgyhogy most nem rakom be.
Köszi, Timi ezeket is!! :)


















És őt még Cilitől :) ezt írta rólam: meglátogatom Toritextilt, akiből meg árad a napsugár, a sok sok sárga textiljével
Én az ilyen soroknak úgy, de úgy tudok örülni, nagyon köszönöm!!!!! :)


Tovább pedig most nem adom ezeket senkinek, aminek több oka is van. A 'született tehetség'-et már nagyon sokan megkaptátok, és sajnos nincs időm szelektálni. Az újat Cilitől pedig azért nem, mert ilyenkor mindig az van, hogy túl sok embernek adnám, aztán meg kifelejtenék valakit... Szóval bocsánat, ha ezek után még legközelebb is megtiszteltek díjakkal, igyekszem szorgalmasabb lenni, és precízen kiokoskodni, kinek is adhatnám én.

Most pedig elirányozok tanulni... :S

19 comments:

Elza said...

gratulálok a díjakhoz és a szakdolgozat leadáshoz:)

jó volt olvasni a teszted:)

(mellesleg sztem nem te vagy a legkisebb,én épp elérem a 160-as küszöböt,és akkor már ki vagyok húzva:))

Elza said...

amúgy milyen dolog,hogy nem tetszik tudni felsorolni az enszink tagjait?:D

justin,j.c.,joey,lance és chris,valamelyiknek a vezetékneve is megy...pedig én nem szerettem sosem,de semmi ilyesmit,de az embernek belemegy az agyába,ha sokat hallja maga körül:)

toritextil said...

szia Elza!!
köszi :))

és ugye Te sem hordasz magassarkút?? :))

és hehe, naggggyon jó vagy nsync-témában :P

Elza said...

néha el tudnám küldeni a francba a jó memóriám...:)

dehogy hordok:) alapvetően utálom,nálam csak tutyi,saru,vagy tornacipő jöhet szóba. szaladgálós,könnyű viselet.

meg ha már ekorra lettem,akkor megtartom ezt a kis bájt magamnak.

óóó,a westlife is megy...ez újfent a memóriám sara,nem kérdez meg,mire akarok emlékezni,a kis pocok.

toritextil said...

cipők dettó :)) pontosabban télre, nagy licspocsba kell vmi strapabíróbb is

jah, a memóriám én is.. mert én meg csak a hülyeségre emlékszem (jó, kivéve az nsync :D)

és westlife mindörökkéééééé :))))

Elza said...

persze,akkor jön a mongol népi csizma:)

ilyesféle van már nekem is:http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc3/hs109.snc3/15711_112215072122315_100000014677941_274502_8060127_n.jpg

anya mindig azt mondja,hogy egy embernek az életében nem kell annyi lábbeli meg fülbevaló,amennyi nekem van:)...közben nem is jogos,mert 80%-át csak úgy kapom.

sztem minden fiúbanda marhaság,persze ált. mindenkinek kötődik hozzá szép emléke. nekem egy farsang,amikor elnyomás után szpájszgörlsz voltam,és legjobb barátommal táncolhattam eme szerepben,miközben ő nikkkárter volt.

olyanokat nevettem,hogy a végén csak sípolásokat adtam ki...:)

akkor éljen a memória!

toritextil said...

hű, mennyire más vagy ezen az új kisképen.. idősebbnek látszol, mint az előzőn :)

és húú, de jó ez a csizma... wow :)

na a bsb az a fiúbanda, ami nekem totál kimaradt :)

Lente Julcsi said...

Beszállok a tereferébe,mert jól érzem itt magam,ahogy olvaslak Titeket:o)Én sem hordok magassarkút,nem vagyok százhatvancentisem,sosenemisvoltam.A Lányom pedig vagy öt centivel magasabb nálam (nem volt nehéz túlszárnyalnia :o)

Elza said...

pedig korábban készült,mint az előző. volt egy 4-5 hetes fekvőgipszes időszakom,amikor felszedtem pár kilót,végre,talán ez az oka. a színei miatt tettem csak be most,nálam tipikus a sűrű képváltás,hangulatfüggő.

:)

szia Julcsi:) már követlek is,de itt is megjegyzem,milyen szépek a dolgaid:)

egyébként a kis emberek olyan aranyosak,nem magamból indulok ki persze:) szerintem kedves dolog,hogy nem befolyásoljuk a magasságunk,ha már ilyennek varázsoltak össze minket a szüleink. nálunk még anyukám is 180 centi,apa és a tesói 190-203 centi,a párom sem laposcirkáló,szóval a móka és a komikum megvan:)

(most már csak azt igényelném,hogy legyen az 1-en kívűl még olyan nadrágom,aminek nem kell vágni a szárából...lassan 22 évesen nem túl vicces már gyerekméretet venni:))

toritextil said...

szia Julcsi! örülök, hogy itt vagy :) hát annak meg méginkább, hogy Te is picike vagy :)) bár a képen, amin a Lányoddal voltál, magasabbnak tűntél

Elza, nekem is volt gipszes korszakom, de én meg nagyon lefogytam :)))
az meg duuurva, hogy mindenki oly magas körülötted, Te meg... nálunk senki sem nőtt 175 cm fölé, és a Barátomat is ebből a méretből választottam :))
na bezzeg, van 2 fiú és egy lány csoporttársam, akik közé múltkor valahogy bekeveredtem, és hát kb a cicijükkel beszélgettem.. :D

ja, hát a nadrágproblémát ismerem, bár a gyerekméret nem én vagyok, hanem Húgom, de ami a felnőttből jó felül, az 20 cm-rel hosszabb...... :S :))

Elza said...

nekem örömteli korszak volt,mert egyébként meg kákabelű vagyok...meg hát szaladgálok,nem jön össze,pedig szeretném,ha magasabb lenne a kilóim száma...fekvőgipsznél meg mit tudtam volna csinálni...utáltam a tétlenséget,viszont nem felejtettem el enni...de ahogy feljött,le is ment...

a barátomat én nem úgy választottam,így alakult,újság,ő írt,én rajzoltam,a lakótársam barátja volt,adva volt a dolog úm...szerencsére:)

örülni fogok,ha mi is elérünk egyszer a 4 évhez...:))

egyébként benne lehet a piciségem okaiban,hogy 7 hónapra születtem,ki tudja:)

a beszélgetés vicces lehetett...szó szerint felnézni emberekre:D

de milyen hülye ellenörző szavakat kell már beírni...most pl. busallag. így ne halljon meg az ember röhögőgörcsben...

toritextil said...

ó, nekem is örömteli időszak volt - a kis súlycsökkenés miatt legalábbis :))

én meg nem is nagyon nézelődöm szemmagasságnál magasabban, így szúrtam ki a Barátom is :)) a szemem pont beleillik a gyönyörűséges nyakába :)) (nálam a nyak olyasmi, mint Nálad a szemöldök :) )

Elza said...

hát ez nagyon aranyos:)

ha nekem szemmagasságban kellett volna nézelődnőm,valószínűleg a szemem meg a szám is csak kockás inggel ment volna tele...:)

mindenesetre mókásan nézünk ki együtt,az alacsony tarka káka,meg a magas kockáskalapos káka...szegény emberem egyszer púpos lesz:)

Lente Julcsi said...

Nekem a Párom szép,nagy,erős és ügyes kezei a kedvenceim :)

toritextil said...

vagy Te fogsz lábujjhegyen járni, esetleg teleszkópos sámlival a táskádban mászkálni... :D

ó igen, a kéééz... no az a másik kedvencem.. meg a hát.. meg az orr... :)))

Elza said...

Vikiii,de bolond vagy:D ezt most úgy bóknak. egyébként nagyobb esély van rá,igem:) báár,MÉG 21 vagyok,3 hónapig még nőhetek...

nekem is az orr a másik,a karakteres,nagyobb fajta...meg a kéz,hát igen,és a haj,a hosszabb,kócos.

toritextil said...

:D :D

eredetileg én is a nagyobb fajta, horgas orra buktam, de Tamásnak olyan gyönyörű egyenes, és kétoldalt olyan kis cuki, azt nem tudom minek nevezik.. :))
hááát nálunk a haj az egyetlen problémás.. sajnos az Övé fogy... de amikor már kis kunkori kócoska, azt én nagyon bírom, csak Ő nem.. :) mindegy, ez legyen a legnagyobb probléma.. csak a gyerekeink az enyémet örököljék!! csak a hajam, mást nem kell a külsőmből, csak a hajam legalább :)))

Elza said...

gyönyörű orr,gyönyörű nyak,micsoda génjei vannak a te Tamásodnak:)

hát,ha mi egyszer eljutunk odáig,hogy csemeténk lesz,egyikünk haját se örökölje,mert mindkettőnké vastag szálú,dús,és keszekusza,nő,mint a gomba,és szegény gyereket még yetinek körbenőné a haja...)

mi a problémád a külsőddel?:)

egyébként sosem értettem,hogy ha a yeti nem létezik,mi a francnak kell neki név? vagy miért pont yeti? lehetne Bugybarankó,vagy Sejhajgéza...az élet nagy rejtélyei...:)

toritextil said...

ja, azt nem mondtam, hogy az én hajam szép.. csak legalább sok :D

azt inkább ne firtassuk... de már megbékéltem vele :) és ruhában egész jól nézek ki :D

és én vagyok a jetiii :D hát ezért kell neki név, hogy szobatásram rámruházhassa :)) egyrészt mert nagy a lábam.. (ja, pont ennél a bejegyzésnél tájékoztatom erről ország-világot.. :) ) ja meg mert szőrös vagyok.. vagyis voltam, mikor volt egy kis rasztakezdemény a fejemen :D (asszem 10 rasztám volt, aztán valami baja lett a hajamnak, mielőtt befejezhettük volna.. :S )